Európa-liga - A Chelsea lesz az angol házi döntőben az Arsenal ellenfele

Chelsea
London/Valencia |

A Chelsea jutott be a labdarúgó Európa-liga fináléjába, miután az elődöntő csütörtöki visszavágóján tizenegyespárbajban jobbnak bizonyult a vendég Eintracht Frankfurtnál. Így angol házi döntő lesz, mivel az Arsenal már korábban továbblépett a Valencián.

 

Londonban a vendég Eintracht bátor játékkal kezdett, de miután a vendégek sok hibával játszottak, a kapura kevés veszélyt jelentettek. A Chelsea húsz perc után vette át az irányítást, nem sokkal később Loftus-Cheek góljával előnyhöz is jutott.

A Frankfurt a szünet után is nyílt játékot vállalt fel, főként attól jutott plusz erőhöz, hogy Jovic a 49. percben egyenlített. A 21 éves támadó a szezonban 14 El-meccsen 10 gólt szerzett, a Chelsea ellen mindkét meccsen betalált. A félidő közepén ismét mezőnyfölénybe került a Chelsea, de helyzetet ritkán alakított ki. Miután az eredmény nem változott, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első felvonásában a vendégek két óriási gólhelyzete maradt kihasználatlanul, a másodikban viszont a Chelsea irányított, de hiába került a labda a hajrában a frankfurti kapuba, kapustámadás miatt nem ítélt gólt a játékvezető.

A tizenegyespárbajban két kör után 2-1-re még a németek vezettek, de negyedik és ötödik játékosuk lövését is védte Kepa, így a tizediknek érkező Eden Hazard sikeres rúgása továbbjutást ért a Chelsea-nek.

Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligájában szintén két angol együttes, a Liverpool és a Tottenham Hotspur vívja a finálét. Hasonlóra, hogy a két sorozat döntőjében egy nemzet képviselői legyenek, korábban még nem volt példa.

Az Arsenal másodszor döntős a második számú európai kupasorozatban, 2000-ben büntetőpárbajban maradt alul a török Galatasarayjal szemben. A Chelsea is egyszer jutott eddig El-döntőbe, viszont 2013-ban legyőzte a Benficát.

Az Európa-liga fináléját május 29-én, Bakuban játsszák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?