Európa Liga - A Chelsea a Kazany ellen folytathatja európai menetelését

Budapest |

<p>A tavaly Bajnokok Ligája-győztes Chelsea az orosz Rubin Kazany együttesét fogadja a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének csütörtöki első mérkőzésén.</p>

Az angol klub végső sikerével azt a bravúrt hajtaná végre, hogy egymást követő évben elhódítaná a legrangosabb és a második számú európai kupasorozat serlegét. Ez legutóbb a José Mourinho által irányított FC Portónak sikerült még 2003-ban és 2004-ben - igaz, a portugál csapat előbb nyerte meg az akkor még UEFA Kupának nevezett sorozatot, s aztán ért a csúcsra a BL-ben.

    A londoniak a bajnokságban nem remekelnek, szombati vereségüket követően a negyedik helyre csúsztak vissza a tabellán, ugyanakkor bíztató lehet számukra, hogy hétfőn javítottak, mivel a Manchester Unitedet elbúcsúztatták az FA Kupa negyeddöntőjében.          A Tottenham Hotspur a - Videoton csoportjából továbbjutott - svájci Baselt fogadja, míg a harmadik angol csapat, a Newcastle United a Benfica otthonába látogat. Az "angolmentes" párban a Lazio a Fenerbahce otthonában lép pályára.     Európa Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések (www.uefa.com):Chelsea (angol)-Rubin Kazany (orosz) 21.05Tottenham Hotspur (angol)-FC Basel (svájci) 21.05Fenerbahce (török)-Lazio (olasz) 21.05Benfica (portugál)-Newcastle United (angol) 21.05    A visszavágókat a jövő héten rendezik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?