EURO-2020 – Bilbao nem lesz házigazda

üres lelátó

Bilbao nem lesz házigazdája a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak, miután nem tudja garantálni, hogy nézők előtt rendezhet mérkőzéseket.

 Az európai szövetség (UEFA) elvileg hétvégéig adott haladékot három városnak, Münchennek, Dublinnak és Bilbaónak, hogy döntsön a szurkolók esetleges beengedéséről, ám a helyi spanyol hatóságok szerdán éjszaka megerősítették: Bilbao nem lesz rendező. Megkapták ugyanis az UEFA levelét, amelyben tájékoztatták őket arról, hogy az összecsapásokat máshová helyezik. Itt játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, ezen kívül egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban.

A város vezetői perrel fenyegetik az UEFA-t a szerintük egyoldalú, Bilbao imázsát rontó döntés miatt, kártérítést követelnek, ugyanis már hat éve készülnek a kontinensviadalra, és megítélésük szerint a jelenlegi helyzetben is képesek megrendezni a találkozókat, ám a koronavírus-járvány miatt most szurkolók nélkül tudják ezt megtenni. Baszkföld a Covid által az egyik legsúlyosabban sújtott régió Spanyolországban.

A spanyol szövetség a múlt héten közölte, hogy ha Bilbao nem tudna házigazda lenni, akkor Sevilla lehetne a spanyol beugró.

Az UEFA azt szeretné, ha minden helyszínen legalább korlátozott létszámban jelen lehetnének szurkolók, ugyanakkor ha ez nem lehetséges, az nem jár automatikusan a rendezési jog elvesztésével. A többi kilenc társrendező már az első, április 7-i határidőig jelezte, hogy az adott helyszíneken mennyi nézőt szándékozik beengedni, közülük egyedül Budapest vállalta a teltházas rendezést.

A német szövetség azt szerette volna, hogy a lelátó egyötödét tölthessék meg szurkolók, ehhez azonban nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. Münchenben a magyar válogatott is pályára lépne, ugyanis a németek ott fogadják mindhárom csoportellenfelüket, így a címvédő portugál és a világbajnok francia válogatottat is.

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban és Glasgow-ban rendezik, a házigazda szerepkörből most Bilbao kiszállt. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?