EURO-2012 - Trapattoni nem változtat az alapcsapatán

EURO-2012 - Trapattoni nem változtat az alapcsapatán |

<p>Noha az írek mindkét meccsüket elvesztették a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány nem változtat az alapcsapatán az utolsó mérkőzésre sem.</p>

"Ha most mindent fenekestül felforgatnánk az olaszok elleni találkozóra, akkor annak vajon a csoport másik két tagja örülne? Talán azt gondolnák, hogy megkönnyítem az olasz együttes dolgát, ha két-három játékosnál többet változtatnék" - mondta a szigetországiak olasz trénere.
A 73 éves szakvezető hozzátette, az augusztusi barátságos mérkőzésen akár öt-hat helyen is lehet változtatás, de nem most. Ezt azzal indokolta, hogy lojális azokhoz a játékosokhoz, akiknek köszönhetően kijutott az ír válogatott a kontinensviadalra, és így az új generáció képviselői majd a következő selejtezősorozattól kaphatnak főszerepet.
Az írek az első fordulóban a horvátoktól 3-1-re, majd a csütörtöki második körben a spanyoloktól 4-0-ra kaptak ki, ezzel pedig kiestek. A hétfői harmadik csoportmeccsükön az olaszokkal találkoznak, akiknek mindenképpen nyerniük kell a továbbjutáshoz, de az sem feltétlen elég számukra a negyeddöntőhöz, ugyanis ha a spanyol-horvát meccsen 2-2-es, vagy ennél is több gólos döntetlen születik, akkor a Squadra Azzurra is búcsúzik az Eb-től.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?