Elszalasztott esély

Pozsony. A szombati és a vasárnapi meccsek után újra mozgolódások történtek a táblázaton, a rózsahegyieket idegenben 4:1-re lelépő bajnok Žilina feljött a második helyre, viszont az utolsóra esett vissza az Adamec edző vezetése alatt nyeretlen Slovan. Három pontra növelte előnyét a táblázat élén álló B. Bystrica, amely Pozsonyban győzött az Inter ellen.

Zajac, a besztercebányaiak kapusa jó teljesítményt nyújtott az Inter elleni taálkozónTASR-felvételÚj éllovasa lehetett volna a bajnokságnak, ha... Ha a sárga-feketék legyőzték volna a besztercebányai katonákat. Volt is rá lehetőségük, de nem tudták azt kihasználni. Köztudottan mindkét csapat az agresszív, letámadásos, aktív támadó játék híve, s szombaton sem tagadták önmagukat. Persze a keménységet, a hajtást nem vitték annyira túlzásba, mint láttuk azt a két héttel ezelőtti Petržalka–B. Bystrica meccsen. Taktikai faultok, tekintélyt parancsoló belemenések nélkül igyekeztek futballozni, ezért volt érdekes, a maga módján nívós az összecsapás. A katonák olyan bátran játszottak, mint amilyen vehemenciával futkosott, utasításokat adott, reklamált az oldalvonal mentén az edzőjük, Ladislav Molnár. A tréner ráfizetett merészségére (a 80. percben a lelátóra küldte a játékvezető), a csapat viszont megszerezte a három pontot. Már a meccs elején ügyes, egyérintős kombinációkkal próbált eredményes lenni, de a távoli lövések nem jártak sikerrel. Aztán a 26. percben megszületett a gól: Semeník szabadrúgását követően a sorfalról lepattanó labda a tisztán álló Svintek elé került, aki okosan átemelte a kifutó Hýllt (26.). A fiatal sárga-fekete alakulat azonban nem arról ismert, hogy egy pillanatra is rezignálna, és a 30. percben egyenlített: Zajac kapus rosszul ütött ki egy beívelést, s a felfutó Kunzo fejjel egyenlített (30.). A gól után még nagyobb kedvvel futballoztak a hazaiak, játékuknak volt eleje, közepe és vége. Persze olyan vége, hogy az úgynevezett egyből futballozásukat csak lövésekkel (Čech, Šebo, Halenár) fejezték be, nem pedig góllal. ĺgy történt ez a második félidő elején is, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az ellenfél szerzett gólt: szögletrúgás után a középhátvéd Veselý bombafejese jutott a hálóba. Soha rosszabb I. ligás mérkőzést. Jó iramú, szép támadásokkal, lövésekkel tarkított 90 percet láthattunk, mindkét csapat aktívan futballozott, szinte nem akadt üresjárat a találkozón.

INTER–B: BYSTRICA 1:2 (1:1)

Góllövők: Kunzo (30.), ill. Svintek (26.), Veselý (71.). Játékvezető: Jaška, 1022 néző. Sárga lap: Gáspár, Halenár, Svintek, Veselý, Kunzo. INTER: Hýll–Čišovský, Gáspár, Kunzo–Burza, Mráz (75. Brezík), Paulík (81. Chalupka), Petráš, Čech–Halenár, Šebo (81. Plichta). B. BYSTRICA: Zajac–Pančík, Veselý, Kentoš, Tóth–Pečovský (90. Juska), Kunzo, Svintek, Libič–Kulík (41. Penov)–Semeník (66. Škuta).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?