Megszerezte első két gólját az ŠK Senec csapata a DOXXbet liga aktuális bajnoki idényében, mégis 3:2-es vereséget szenvedett az újonc Dunajská Lužná ellen.A mérkőzés alatt a mennyből a pokolba kerültek a szenciek, kétgólos előnyt herdáltak el, ráadásul a hősükből bűnbak lett, ugyanis a duplázó Pavel
Elherdálták az előnyt a szenciek, Pavelka hősből bűnbak lett
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14403617876033_100.jpeg.webp?itok=NcGizu2z)
Megszerezte első két gólját az ŠK Senec csapata a DOXXbet liga aktuális bajnoki idényében, mégis 3:2-es vereséget szenvedett az újonc Dunajská Lužná ellen.
A mérkőzés alatt a mennyből a pokolba kerültek a szenciek, kétgólos előnyt herdáltak el, ráadásul a hősükből bűnbak lett, ugyanis a duplázó Pavelka kiállíttatta magát, majd ezt követően fordítottak a vendégek.
A hazaiak célja egyértelműen az volt, hogy megszerezzék első győzelmüket, az újonc dénesdiek azonban az első perctől fogva érzékeltették, hogy őket itt komolyan kell venni, aktívan futballoztak, sorra alakították ki a helyzeteket. A vendégek az első félidő végén gólra is váltották mezőnyfölényüket, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot. A fordulás után a dénesdiek ott folytatták, ahol abbahagyták, rohamozták a hazai kaput, gólt azonban mégis a szenciek rúgtak, Pavelka három percen belül kétszer is betalált. A vendégcsapat viszont nem esett szét, máris jött a szépítő találat, Kadera életben tartotta az újonc reményeit. Pavelka ekkor olyat tett, amivel végleg eldöntötte a mérkőzést, brutális becsúszása rögtön piros lapot ért, így vált a meccs pozitív hőséből negatívvá. A szenciek az egyenlítő találatban is segítettek, Kostolanský kezéből egy távoli lövést követően kigurult a labda, Kadera pedig a kapu előtt termett, és kihasználta a kapus hibáját. A megtört Štellár-legénység már nem bírta el az emberhátrány súlyát, a kegyelemdöfést Fieber adta meg, amikor beállította a 3:2-es végeredményt.
„Nem tudom, mi történt ma a csapattal. A legrutinosabb játékosunk kiállíttatta magát, az eddig magabiztosan teljesítő kapusunk pedig szarvashibát vétett. A piros lap döntő momentum volt, de ne feledjük, még előtte szépítettek a vendégek, ezzel jöttek vissza a mérkőzésbe. Kostolanský hibája megbocsátható, minden kapusnál előfordul az ilyesmi, Pavelka becsúszása viszont felfoghatatlan volt számomra” – értékelte a hazaiak játékát Matej Šmálik másodedző.
A dénesdiek teljesítménye bravúrosnak mondható, hiszen végig irányították a mérkőzést, és újoncként tudtak fordítani a szenciek otthonában. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2:0-nál sem adtuk fel. A zsolnaiak Európa ligás teljesítménye jutott az eszembe, rájuk gondoltam mintaként, és nekünk is sikerült a szenzációs fordítás. Bár úgy gondolom, ennél simábban is győzhettünk volna, mi voltunk a jobb csapat, és az érvénytelenített lesgólunkat is szigorú ítéletnek tartom” – nyilatkozta a találkozó után Fieber Péter, a Dunajská Lužná edzője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.