Életre szóló élményeket szerzett a vb-n Kuba Ronald

Kuba Ronald
Nána |

A belgiumi világbajnokságon már azt a teljesítményt nyúj-totta az országúti kerékpá-rosok időfutamán, amit az olaszországi Eb-n betegsége miatt nem tudott. A nánai Kuba Ronald pályafutása legnagyobb versenyeiről mesélt lapunknak.

Az országos bajnokság győzteseként az Eb és a vb időfutamában is Kuba Ronald képviselhette a szlovák színeket. Ahogy azt korábban az Új Szónak elmondta, a trentinói Eb rövidebb, technikás távja nem feküdt neki, de mégsem ez volt a fő magyarázata a 38., utolsó előtti helyének. 

„Jó formában mentem ki Olaszországba, az edzésen a valaha volt legjobb eredményeimet értem el, de a futam alatt nem éreztem jól magam. Másnapra le is betegedtem, valószínűleg ez bujkált bennem a versenyen. Egy héten át ezzel küszködtem” – mesélte Kuba a szeptember 9-i versenyről. 

Így alig edzhetett a vb-re, szerencséjére nagyjából szombatra jobban lett, s jó közérzettel állhatott rajthoz vasárnap a Brugge környékén kialakított pályán. „A hangulat, a szervezés és maga a pálya is remek volt. Jobban mentek a kanyarok is, a 43 km-es futamon eddigi legjobb időeredményemet értem el. Az elvárásoknak megfelelően mentem, és elégedett lehetek, mert 45.-ként is megelőztem több olyan riválist, akik az Eb-n előttem végeztek. Persze még van hova fejlődni, de teljesen amatőrként, munka mellett ez nehéz” – jegyezte meg Kuba, akit tegnap alig néhány perccel hazaérkezése után értünk utol telefonon.

A Párkány melletti Nánán élő kerekes olyan versenyzőkkel készült egy helyen, mint a vb-t megnyerő olasz Filippo Ganna, a belga Wout van Aert–Remco Evenepoel duó vagy épp az idei és tavalyi Tour-győztes szlovén Tadej Pogacar. 

„Minden gond nélkül hozzájuk férhettem volna, de mindenki készült a versenyre. Utána pedig azonnal bepakolták őket a csapatautókba. De így is életre szóló élményeket szereztem. Olaszországban és Belgiumban is elcsíptek a szurkolók, és kértek tőlem közös fotókat vagy autogramot. A szlovák szövetség stábja is örült a jó eredménynek, nagyon segítőkészek voltak – mondta lapunknak Kuba, hozzátéve, még egy kisebb, komáromi versenyen indul idén, amit a klubja szervez. – Utána 1-2 hét lesz kicsit lazább, aztán nekikezdek a jövő évi felkészülésnek.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?