Egyre több játékperc a fiataloknak Somorján

somorjai kosarasok

Az 5. helyen zárt extraligás somorjai női kosárlabdacsapat két játékosával, a felnőtteknél egyaránt második szezonjukat teljesítő Soóky Szófiával és Slama Tildával összegeztük a 2022/2023-as idényt.

A somorjaiaknak nem sikerült visszavenniük a negyedik helyet a kassai Good Angelstől az extraligában. A playoff 5–8. helyért rendezett párharcaiban azonban hozták a papírformát, és a besztercebányai UMB-t, illetve a kassai CBK-t egyaránt 2:0-ra legyőzve az „alsóház” élén végeztek.

Csalódottak voltunk, hogy nem jutottunk be a négy közé, mert akár a harmadik hely is elérhető lehetett volna. De a motivációnk a folytatásban sem veszett el. Nekem személy szerint egy picit könnyebb is esélyesként játszani, olyankor nem stresszelek annyira azon, mi lesz, ha hibázok. Mindkét párharcban biztosak voltunk benne, hogy mi győzünk, mert a riválisoknál azért profibb csapatunk van – mondta érdeklődésünkre Slama Tilda, aki 16 évesen egyre több meccset és játékpercet kapott az edzői stábtól. – Sokkal bátrabban kosaraztam, mint tavaly, érzem, hogy sokat fejlődtem. A legjobb meccsem talán a rózsahegyiek elleni volt Hradec Královéban a Föderális Kupán, amikor nagyon megdicsérték a védekezésem.”

Szintén 16 éves csapattársa, Soóky Szófia számára több kihívást is tartogatott az idény: egy nyári vállsérülés miatt két hónapig nem edzett, ráadásul posztot is váltott a pályán.

„A korosztályos válogatottban összeszedett sérülésem miatt csak novemberben térhettem vissza a csapathoz, a négy új játékost, az új figurákat pedig meg kellett szoknom. Emellett a tavalyi 4-es, 5-ös pozíciók helyett kikerültem a szélre, a 2-es és 3-as posztokra. Nincs olyan magasságom és erőm, ami a palánk alatt kellene, a szélen viszont elég, ha gyorsabb vagyok. Könnyebb ott játszanom, és nagyon élvezem is, sokkal jobb ott kosarazni – nyilatkozta az Új Szónak Soóky. – Örültem a felsőházi rájátszásnak, a top 3 elleni meccsek sokat adtak. Jól játszottunk a Youn Angels ellen is, de a sportban benne van a vereség. A playoff végén a koncentrációnk talán már nem volt olyan, mint előtte, de az 5. hely így is meglett.

S bár a felnőttcsapat számára már véget ért az idény, Slama és Soóky – Lelkes Barbarával együtt – továbbra is szerepel a kadettcsapatban is. Ha pedig épp üresjáratuk lenne, a tervek szerint ismét tart számukra individuális edzést a szakvezetés, Diósi Albert vezetőedző vagy a játékos-pályafutását végleg lezáró Suja Tímea. „Az egyéni gyakorlásra nincs tér szezon közben, ezért nagyon várom a következő két hónapot is – tette hozzá Soóky.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?