Gareth Southgate
Egyik csapat sem repes a bronzmeccsért
Ma 16 órától Belgium és Anglia között olyan bronzmérkőzést rendeznek az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, amelyet lényegében egyik csapat sem akar lejátszani.
A korábbi angol válogatott és Newcastle-legenda Alan Shearer szerint a bronzmérkőzés a világ legnagyobb baromsága, szerinte ez a meccs az utolsó, amire ilyenkor vágynak a játékosok.
Ha ilyen nyíltan nem is, de Gareth Southgate és Roberto Martínez is kifejtette a kétségeit a bronzmeccsel kapcsolatban.
„Ezen a találkozón egyetlen csapat sem akar szerepelni – kezdte az angol mester, akivel az angol szövetség 2022-ig meghosszabbította a szerződést, melynek értelmében évente 5 millió fontot keres majd Southgate. – De a saját és a szurkolóink érdekében is meg fogunk küzdeni a bronzéremért. Nem mindenkinek adatik meg az, hogy életében éremért játsszon egy világbajnokságon.”
A belga oldalon kollégája, a spanyol Roberto Martínez sem mutatott túl nagy lelkesedést a szombati mérkőzés iránt, miután együttese 1:0-ra kikapott a franciáktól az elődöntőben. „Nehezen kezelhetők ezek az érzések. Csalódottak vagyunk, mert kikaptunk a négy között, s az újabb meccset nagyon nehéz pozitív lehetőségként látni” – fogalmazott a szakember, de ő is hangsúlyozta, hogy megpróbálja felrázni tanítványait az utolsó csatára. „Nem gyakran történik meg, hogy harmadik lehetsz egy világbajnokságon. A belga válogatott eddig egyszer jutott a négy közé, s 1986-ban negyedik lett” – tette hozzá. A csapat játékosai azért egy fokkal motiváltabbaknak tűnnek, mint a kapitányaik.
„Nagyon csalódott vagyok, hogy a franciák elleni mérkőzést csak a lelátóról nézhettem. Épp ezért most kész vagyok több mint 100%-ot nyújtani a pályán, nem érdekel semmi más, csak a 3. hely. Kétszer egymás után veszíteni csúnya folt lenne ezen a szép világbajnokságon” – mondta Thomas Meunier, akinek a franciák elleni elődöntőt sárga lapos eltiltás miatt kellett kihagynia.
„A horvátoktól elszenvedett vereség miatt még mindig szomorúak vagyunk, de előre kell néznünk, és meg kell küzdenünk a becsületünkért. A sportban nem nyerhetsz meg minden mérkőzést, de megpróbálunk még egyszer győzni az utolsó meccsünkön” – mondta az angolok csapatkapitánya, Harry Kane, aki vezeti a góllövőlistát, ugyanúgy hatszor talált be, mint az egy vb-re vonatkozó eddigi legeredményesebb angol góllövő, Gary Lineker.
(MTI, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.