Egy magyar jobbszélső a szlovák extraligában

<p>Harmadik mérkőzésén csapata legeredményesebb játékosa volt a Malacky ellen (21:27) a hétgólos Árokszállási Ádám. A modraiak magyarországi kézilabdázója új állomáshelyén nagy elánnal vetette bele magát az edzésekbe, és az sem zavarja, hogy vezetékneve kiejtése a szlovákoknak komoly gondot okoz.</p>

Hogy kerül a kézilabdás nagyhatalomnak számító Magyarországról egy tehetséges jobbszélső a hazai viszonyokban is kiscsapatnak számító Modrára?

A barátnőm segítségével, aki már nyolc éve kézizik Szencen. Az ő közreműködésének köszönhetően jutottam el korábban próbajátékra Vágsellyére, két edzésen részt vettem, de végül nem szerződtettek. Ezután kerestünk egy másik egyesületet, ami a Modra lett. A csapat gyorsan megtetszett, az edzővel megbeszéltük, mik felém az elvárások. Októberben még csak edzettem, most novemberben viszont már mindhárom meccsen játszottam.

Magyarországon hogyan alakult a karrierje?

Általános iskolában sportosztályba jártam, a családban is sokan kéziztek, így adott volt, hogy én is kipróbálom, a diákolimpián pedig nagyon megtetszett a légkör. Szegeden töltöttem el tíz évet, lényegében ott nevelkedtem, aztán Kecskemétre kerültem. Jött egy komoly sérülés, és mivel a lábam gyógyulására akartam koncentrálni, nem folytattam az NB I/B-s csapatnál. Azért is örülök a modrai lehetőségnek, mert nyugodtan készülhettem, a vezetők rám bízták, hogy akkor jelentkezzek játékra, amikor én jónak látom.

Mennyire más a szlovákiai extraliga a magyar második vonalhoz képest?

Az NB I picivel erősebb az itteni bajnokságnál, de néhány csapat Magyarországon is megállná a helyét. Nekem NB I/B-sként fel kellett kötnöm a gatyát az extraligában.

Vélhetően a nyelvi akadályok sem könnyítik meg az akklimatizációját...

Szerencsére mindig van valaki a csapat körül, aki tud fordítani, edzéseken pedig inkább megmutatják, mire gondolnak. Persze így is sokszor megesik, hogy nem értem a dolgokat, de valahogy mindig föltalálom magam. Ahogy telik az idő, egyre jobban összehangolódunk a csapattal.

Hogy boldogulnak a nevével a csapattársai vagy épp a hangosbemondó?

Az Ádámmal úgy-ahogy megbirkóznak, de az Árokszállásival nem is próbálkoznak (nevetés). Egy-két csapattársam próbálgatta jól kiejteni, de inkább csak a fejüket csóválták, hogy milyen hosszú név. A felkonferálás során sem sikerült még jól kimondania a szpíkernek.

Modrán nincsenek merész célok, de 23 évesen önnek még valószínűleg igen...

Nincs konkrét időtartam az egyezségünkben a modraiakkal, lényegében korlátlan ideig maradhatok. Most azon van a hangsúly, hogy szokjam a légkört. Persze ha megkeresne egy komoly erőt képviselő klub, elgondolkodnék. De most elsősorban a nyelvet szeretném megtanulni. Egy-két szlovák szót elcsípek, de aztán újra elveszek, nagyon gyorsan beszélnek itt az emberek... (nevetés)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?