Dupláztak Nyárasdon a címvédő illésházaiak

ÁGH ISTVÁNNyárasd/Kisudvarnok/Illés-háza.

ÁGH ISTVÁN

Nyárasd/Kisudvarnok/Illés-háza. Nem volt trónfosztás a nők mezőnyében, a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ismét az illésházaiak végeztek az élen a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért immár hetedik alkalommal zajló teremtornán.

A nyárasdi sportcsarnokban szombaton a bajnokságban érdekelt hat csallóközi alakulat mérte össze tudását. „Tavaly a finálé utolsó percében kapott góllal maradtunk alul, idén viszont már a torna nyitánya előtt sejteni lehetett, hogy nem mi vagyunk a favoritok. Öt játékosunk, meghatározó egyéniségeink különböző okokból nem tartottak velünk, ezzel elszálltak trónfosztási reményeink” – ecsetelte a bajnokságban élen telelő kisudvarnokiakat sújtó problémát csapatvezetőjük, László Rozália.

Elsősorban az őszi idényben legeredményesebb futballistájuk, a legjobb góllövők versenyében huszonnégy találattal élen álló Vígh Renáta távolmaradása éreztette a hatását, ugyanis a csoportmeccseken gólképtelenek voltak. Renáta a győriek mezében a magyar futsalbajnokságban is érdekelt. „Azzal váltunk el, hogy ha a döntőbe jutunk, akkor erről SMS-ben értesítjük, s a mindent eldöntő összecsapáson már a rendelkezésünkre áll. Sajnos, erre nem volt szükség” – ecsetelte a megbeszélt stratégiát László Rozália.

Szombaton hiánycikknek számított a játék sava-borsa. Tizenegy párharcon mindössze hét gól került a jegyzőkönyvbe, öt mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget. A tét súlyára való tekintettel a elődöntőben is elsősorban a védekezésre összpontosítottak a csapatok, a fináléba jutásról (is) büntetőrúgások döntöttek. A címvédőt csapatkapitányhoz méltóan Kuczman Anita lőtte a döntőbe.

A mindent eldöntő párharc első percében Keszőcze Mónika rezegtette meg a nagymegyeriek hálóját, találatával egyben a végeredményt is beállította. A nagymegyeri termálosok több ízben is egyenlíthettek volna, de Hoboth Mónika, az illésházaiak kapusa több ízben is nagy bravúrral hárított. Teljesen megérdemelten gyűjtötte be a legjobb kapusnak járó különdíjat.

A legjobb góllövőt megillető szobrocska viszont nem került kiosztásra. „A viadal hét találatán heten osztoztak, ezért nem jutalmaztunk gólkirályt” – indokolta a tornaigazgatóság döntését László Pál.

„Fontos momentum volt a büntető, melynek köszönhetően a döntőbe kerültünk. Féltem is tőle, Hál´ Istennek sikerült a kapuba találnom. A fináléban mindent beleadtunk, csapatként kiváló teljesítményt nyújtottunk. Kapusunk pedig még a száz százaléknál is jobban teljesített. A pontvadászatban a második helyről fordulunk, de mindent megteszünk azért, hogy a listavezető kisudvarnokiakat magunk mögé utasítva szerezzünk újabb bajnoki címet” – értékelt, bizakodott Kuczman Anita. „Most ugyan a vert mezőnyben végeztünk, de a tavaszi folytatásban nem engedjük magunk elé riválisainkat” – kontrázott László Rozália.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?