Dupla bevetésen a nagykaposiak

gyerek teremfoci

Szombaton és vasárnap is teremfociznak a nagykaposi U11-esek.

Decemberben tornagyőzelmet ünnepelhettek a nagykaposi U11-es csapat labdarúgói Királyhelmecen a Buzánszky Jenő Sportarénában. Ezen a hétvégén két alkalommal is lehetősége lesz Bacso Martin vezetőedzőnek és segédedzőjének, Jaroslav Porubskýnak arra, hogy újabb sikereket érjenek el. Először szombaton, Nagykaposon, a Nagymihályi Területi Labdarúgó-szövetség által szervezett tornán, amely 9 órakor kezdődik az Erdélyi János Alapiskola tornatermében. Négy csapat –  Kapušianske Kľačany, Palín, Pavlovce nad Uhom és Veľké Kapušany – küzd meg a továbbjutást jelentő első helyezésért. A mostani győztes március 2-án az Őrmezőn (Strážske) sorra kerülő döntőn vehet részt, a másik négy csoport legjobbjai társaságában. A játékidő 2x10 perc, 4+1 játékossal a játéktéren. Bacso az Új Szónak elmondta, nehéz ellenfeleket kaptak, a gyerekek azonban elszántak, hiszen nagy a motivációjuk. A továbbjutás részükről nagy bravúr lenne, a döntőben pedig már minden megtörténhet.

Egy nappal később, vasárnap Cigándon (9.00) a 13. Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó-torna elnevezésű versenyen lépnek már pályára a nagykaposiak az ottani Szabadidőközpontban. Rajtuk kívül további 11 együttes mérettetik meg: Mezőkövesd, Cigánd, Debreceni EAC, Filo SE, Šaca, Hajdúszo-boszló, Kráľovský Chlmec, Vásárosnamény, Csenger, Fehérgyarmat és a Sajóvölgye Focisuli. A játékidő itt 1x18 perc lesz, a csapatoknak 4+1 játékossal kell kiállniuk.

„Itt még nehezebb dolgunk lesz, nagyon erős csapatokkal szemben kell helytállnunk. Nem tudom, mire lehetünk képesek. Talán csak a tisztes helytállásra?” – töprengett Bazso. Panyko Béla, a királyhelmeciek edzője is ott lesz csapatával, s kollégájához hasonló hangnemben nyilatkozott: „Nem szövögethetünk nagy álmokat, nincsenek illúzióink. A mi esetünkben is a becsületes helytállás a tét. A fiataloknak azonban mindenképpen nagy élmény lehet ez a kirándulás. Sok újat láthatnak és tanulhatnak: edzőiktől és egymástól is.”

Mindenesetre már az is nagy megtiszteltetés, hogy a Bodrogközt és az Ung-vidéket képviselve egy ilyen nagyszabású esemény résztvevői lehetnek, tette hozzá még az elmondottakhoz a két edző. A sorsolás alapján a királyhelmeciek az A csoportba kerültek Cigánddal, Vásárosnaménnyel és Csengerrel, míg a nagykaposiakra a B csoportban Fehérgyarmat, Šaca és a Filo vár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?