Sári Barbaráék a kupadöntőben megmutatták, fel tudnak állni a padlóról (Fotó: SZH)
Dunaszerdahelyen büszkék a kupában megszerzett ezüstéremre
A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata a harmadik helyen végzett a cseh–szlovák MOL Ligában, második lett a Szlovák Kupában, a bajnoki rájátszás viszont csak most következik.
A dunaszerdahelyiek az előző idényben az első hatban szerettek volna végezni, de azok után, hogy már akkor felállhattak a dobogóra, idén azt tervezték, beleszólnak a bajnoki címért folytattott versenybe. A szezon közepéig úgy tűnt, hogy erre minden esélyük megvan. A sikeres Európa-kupa-szereplés mellett ugyan becsúszott szeptemberben két vereség a MOL Ligában, ezt követően azonban egy 13 mérkőzéses veretlenségi sorozatot produkáltak, az éllovas nagymihályiakat is legyőzték.
„Ha figyelembe vesszük a csapat megterhelését a nemzetközi kupaszerepléssel együtt, és azt a kíméletlen betegség- és sérüléshullámot, amely végigkísérte az évadunkat, akkor azt mondhatom, hogy annak köszönhetően tartottuk meg a harmadik helyünket, hogy mikor mindenki egészséges volt, jó néhány pontos előnyt tudtunk szerezni az üldözőinkkel szemben. A két nagy rivális, a Most és a nagymihályiak ellen mondhatni elfogytunk, bár utóbbiakat otthon legyőztük, de ez kevés volt ahhoz, hogy őket utol tudjuk érni. Viszont csak mi voltunk azok, akik legyőztük a bajnok nagymihályi Iuventát. A bajnokság vége nem sikerült jól, de a harmadik helyünket így is meg tudtuk védeni, amit mindent egybevetve sikerként könyvelek el” – kezdte a bajnoki értékelést lapunknak Dr. Horváth Zoltán, a HC DAC elnöke, utalva arra, hogy a veretlenségi sorozat megszakadását követően több vereség is becsúszott a bajnokságban.
A rengeteg hiányzó ellenére a Szlovák Kupa döntőjében így is sikerült megszorongatnia nagymihályi riválisát a csallóközi csapatnak. A hajrára még döntetlennel indultak neki a csapatok, majd a végén két kiállítást követően kétgólos vereséget szenvedtek. „A kupadöntő gyógyír volt a bajnokság végén összeszedett sebekre, hiszen ott méltó ellenfelei voltunk a nagymihályiaknak. Bánom, hogy nem sikerült a bravúr, aminek megvoltak az okai, de ideális körülmények között, meggyengült kerettel is megcsíptük volna az aranyat. Az előzetes várakozások ellenére a lányok összekapták magukat és együtt, csapatként tudtak küzdeni. Jogosan voltunk büszkék rájuk, a teljesítményükre és a megszerzett ezüstéremre is” – tért rá a Nagytapolcsányban rendezett fináléra a klubvezető.
A dunaszerdahelyiek a szezonban emellett a már említett Európa-kupában 64 csapat közül a legjobb nyolcig meneteltek. „Ez volt az első szereplésünk a nemzetközi porondon, annak minden nehézségével, de a szlovákiai kézilabdázásban 15 év után sikerült bejutnunk egy európai kupa negyeddöntőjébe” – tette hozzá Horváth.
A sárga-kékek a szlovák bajnoki rájátszás elődöntőjében hazai környezetben kezdenek április 30-án, szombaton 19.30-tól Vágsellyével, május 3-án, kedden jön a következő találkozó idegenben. A két győzelemig tartó párharc mindent eldöntő mérkőzésére négy nappal később, szombaton kerülhet sor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.