Djokovics és Federer mellett is gyakoroltak

Melyik érzés az erősebb önben: a csalódottság, hogy nem sikerült döntőbe jutnia a Polášek–Ivan Dodig-párosnak, vagy az öröm, hogy elődöntőt játszhattak?
Eredetileg a fiúk első közös tornájára, Antalyába is együtt kellett volna mennünk, de az nem jött össze. Filip akkor a családjával utazott. Már Törökországban is örültünk az eredményeknek, a döntőnek, egy nagy előrelépés volt az neki. A wimbledoni elődöntővel nagyon sok, 870 világranglista-pontot szerzett, és feljött a 42. helyre. Ez sokkal inkább egy álom megvalósulása, semmint egy tervé. De persze csalódott is az ember, mert a legjobb négy között Filip és Ivan közel volt az egyenlítéshez a francia Mahut–Vasselin-páros ellen, sajnos, nem sikerült. De három héttel korábban ezt a két eredményt minden további nélkül aláírtuk volna.

Hogyan képzeljük el egy páros edzését? Dodig stábja is ott ül a kispad közelében? Működik valamilyen kooperáció önök között?
Kicsit meglepődtem, hogyan működik a mai páros világ, mert mostanáig csak egyéni játékosokkal voltam nagyobb versenyeken. Mindenkinek megvan a saját csapata, Dodignak is ott volt a saját kondiedzője, edzője és menedzsere. Vannak közös edzések is, de a szabad napokon mind a két stáb egyénileg készítette fel a srácokat. Azzal, hogy felmentek a pénzdíjak, maga a páros világ is még komolyabbá és profibbá vált. Például csak Mahut-val négy ember volt Londonban, a párosuk körül 6-7 ember mozgott...

Hogyan osztották el egymás között a feladatokat?
Esetünkben az volt a jó, hogy Dodig testvére, Miso sokáig párosozott Ivannal. Ott vannak a mezőnyben már vagy tíz éve, mindenkit ismernek, úgyhogy a taktikai részét ő irányította. Filippel megnéztük a videókat az ellenfelekről, és pár dolgot mi is hozzátettünk. Nekem inkább az volt a dolgom, hogy Filip technikájával és mentális felkészítésével foglalkozzak. Nem volt ott a kondiedzőnk, így ezt is koordináltam. 

Polášek elmondta, Londonból semmit sem látott. Önnek azért sikerült kimozdulnia, és úgy igazából átélni a wimbledoni légkört?
Én egy délelőtt két-három órára elszabadultam és feleségemmel és Filip barátnőjével elmentünk egy városnéző útra, de aztán siettem vissza a pályára edzésre. Ami a teniszt illeti, benéztünk más meccsekre is, de amikor a legjobbak találkozói kerültek sorra, majdnem mindig nekünk is meccsünk volt. Edzettünk egy pályán egymás mellett Roger Federerrel, Rafael Nadallal vagy Novak Djokoviccsal is, ez nagy élmény volt. De maga az elődöntőnk atmoszférája az egészen felejthetetlen. Telt ház előtt teniszeztek Filipék, az angol szurkolási stílus pedig kivételesen specifikus, nagyon tisztelik a teniszt mint sportágat, és maximálisan odafigyelve próbálták buzdítani a párosunkat, amikor vesztésre álltak, nekem ez nagyon szimpatikus volt. Meg maga a drukkolás kultúrája, az utánozhatatlan Angliában.

Évekkel korábban azt nyilatkozta az Új Szónak, ilyentájt már nem tudja magát elképzelni éljátékos edzőjeként. Mi az, ami közben megváltozott, és hogyan jött a képbe Polášek?
Filippel azért működik ilyen jól a dolog, mert a kapcsolatunk baráti is, nem csak sima edző–játékos viszony. Filip volt már kollégánk Dominika Cibulková teniszakadémiáján abban az ötéves időszakban, amikor felhagyott a profi sporttal. Ez így teljesen más felállás. Azt nehezen tudnám elképzelni, hogy valakivel a fiatalabb generációból utazgatnék versenyekre. Most egy kicsit másképp látom a dolgokat, mint tíz éve. Emberileg és szakmailag is nagy kihívás volt számomra a feladat Filippel kapcsolatban. A profi része viszont pont azért volt egyszerűbb, mint az eddigi munkáim, mert Filip szimpatikus számomra. Az extraligában láttam játszani, és úgy tűnt, hogy még edzések nélkül is nagyon magas szinten teniszezik. Buzdítottam, hogy próbálkozzon meg a visszatéréssel. 

Esetleg nem inspirálta Filip példája, hogy sokszoros szlovák bajnokként visszatérjen ön is az aktív játékhoz?
Nem. Én nagyon korán befejeztem a profi teniszt, szeretek most is játszani, csapatbajnokságokat, kis versenyeket szórakozásképpen vállalok, de az a késztetés, hogy most én komolyan játsszak, már nincs bennem. Már nem azzal ébredek, mint régen, hogy megint versenyzek. Könnyebb így csinálni az edzői munkát, csak erre összpontosítok. Az, hogy a saját ambíció már nincs ott a háttérben, segített jobb edzővé válni. A játékos számára vagyok ott a pályán. 

Mennyire megterhelő ez a munka?
Fontos, hogy meglegyen a megfelelő emberi kapcsolat köztem és a teniszező között, hogy tudjak vele utazni és sokáig együtt lenni, mert ez nem egy kéthetes szórakozás. Most értettem meg igazán, amikor a legjobb játékosok arról beszélnek, hogy milyen nehéz két héten keresztül összpontosítani és tenni minden nap profin a dolgod, nyomás alatt produkálni eredményeket. A srácok is eléggé belefáradtak, ez volt az egyik oka az elődöntős vereségüknek. Nem egy könnyű dolog utazni mindenhova valakivel és a nap huszonnégy óráját vele tölteni.

Milyen célokat tűztek ki maguk elé a folytatásban?
A célok a legmagasabbak. A legfontosabb, hogy Filip egészséges maradjon. Ha így van, minőségi játékra képes, amit még kicsit lehet fejleszteni. Filip és Ivan között nagyon jó az összhang, ha még többet fognak együtt edzeni, ez még magasabb szintre kerülhet.