Davis-kupa: nincs favorit a szlovák–csehen

Davis-kupa: nincs favorit a szlovák–csehen
Pozsony |

Teljesen egyenlő esélyekkel várja a két csapat a holnap és szombaton zajló szlovák–cseh tenisz Davis-kupa-mérkőzést, amelyen a madridi nagydöntőbe jutás a tét, és amelyen – előzetesen – nem fog játszani Gombos Norbert.

A nádszegi származású játékos ennek ellenére remek hangulatban érkezett a párharc tegnapi, hivatalos sorsolására. „Buon giorno” – szakította félbe olasz köszönéssel a mérkőzés főbírójának, Maria Crsitina Barbaranónak az üdvözlő szavait.

Gombos akkor már tudta, hogy Dominik Hrbatý szövetségi kapitány nem nevezi őt a két pénteki egyesre. Andrej Martin és Jozef Kovalík kapott tőle bizalmat. „Inkább majd a találkozó után árulom el, mi indokolta ezt a döntést. Annyit mondhatok, hogy azt akartuk elérni, a lehető legnagyobb esélyünk legyen a győzelemre” – titokzatoskodott Hrbatý.

Jaroslav Navrátilt, a csehek kapitányát azonban nem lepte meg, hogy a világranglista-helyezés alapján második legjobb szlovákiai teniszező helyett Kovalík játszhat:. „Sejtettük, hogy így lesz, mert Gombos számára az eddigi meccseik alapján nagyon nem fekszik Jirka Veselý játéka. Nem lepett meg a szlovákok nevezése.”

Ez pedig a következő: pénteken (16.00) először Kovalík találkozik Veselývel, majd a másik egyesben Andrej Martin méri össze erejét Lukáš Rosollal. Szombaton (17.30) előbb a párosra kerül sor (Filip Polášek, Igor Zelenay–Jonáš Forejtek, Zděnek Kolář), majd a másik két egyes következik: Martin–Veselý Kovalík–Rosol. De a második napi összetételen még változtathatnak a kapitányok.

„Teljesen mindegy, kit nevez a cseh szakvezető, mert ő mindig minden teniszezőjét bejelenti a meccsekre, aztán úgyis csak a mérkőzés előtt egy órával fedi fel a páros kilétét” – felelte Polášek arra a kérdésre, mennyire ismerik az ellenfelet.

Az egyesben érintett teniszezők már konkrétabbak lehettek az esélylatolgatásnál. „Veselýt kiskoromtól ismerem, de még sosem játszottunk egymás ellen tétmeccset. Jó formában, lendületben vagyok, remélem, sikerül pontokat hoznom a csapatnak” – mondta Kovalík. Az első számú hazai játékos, Martin jóval bőbeszédűbb volt. „Rosollal az utóbbi egy évben két meccset játszottam, mindkettőt megnyertem. Egyébként is szeretek olyan ellenféllel mérkőzni, akivel már találkoztam korábban. Zsinórban ötödször játszunk otthon ugyanazon a salakborításon, már teljesen ismerjük, ami előnyünk lehet. Az pedig, hogy első vagy második számú játékos vagyok-e, csak annyit jelent, hogy a sajtótájékoztatón én ülök-e közelebb Dominóhoz” – csalt mosolyt az arcokra Martin.

Abban mindkét kapitány egyetértett, hogy teljesen kiegyenlített küzdelemre van kilátás, minden pont kiemelkedő fontosságú lesz, és akár egy-egy labdamenet is dönthet a győztesről. Utóbbi a sorozat novemberi, madridi 18-as nagydöntőjében szerepelhet. A fővárosi Axa Arénában rendezendő mérkőzés lesz egyébként az első szlovák–cseh párharc a Davis-kupában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?