Medvegyev maga sem gondolta volna, hogy ennyire sikeres lesz.
Danyiil Medvegyev, akit szeretve gyűlölnek
Az orosz férfi tenisz rendkívül erőssé vált az utóbbi években. A világranglistán a top 30-ban négy játékosuk is képviselteti magát. Karen Hacsanov (30.), Aszlan Karatszev (25.), Andrej Rubljov (7.) és mind közül a legjobb és a legkétesebb megítélésű Danyiil Medvegyev, aki Novak Djokovics mögött 2. a világranglistán.
Medvegyev vasárnap megnyerte a torontói ATP 1000-es tornát, ami idén már a 4. tornagyőzelme volt, összességében pedig a 12. Nem hatalmas számok ezek, de valaki olyantól, aki karrierje kezdetén azt sem látta elérhetőnek, hogy a top 300-ba kerüljön, igenis komoly eredmény, és az orosznak minden esélye megvan arra, hogy Grand Slam-trófeákat nyerjen, valamint az ő nevével kezdődjön a világranglista.
A PlayStation és a görcs
Medvegyev 6 éves korában kezdett el teniszezni, de sokáig nem vette komolyan a sportot. A juniorok között rendszeresen hajnalig PlayStationön játszott egy-egy meccse előtt, nem figyelt a táplálkozására és nem egyszer olyan rossz fizikai állapotban volt, hogy 30 perc után begörcsölt. Honfitársa, Marat Szafin azt nyilatkozta róla, hogy csúnya ütéstechnikája van, ám hatalmas erőssége, hogy mindig tudja, mit akar a pályán.
Medvegyev mindezek ellenére lassacskán elért a top 10 környékére. 2016-ban még a 99. volt a világranglistán, 2018-ban a 16. helyig jött fel, most meg már a második helyen áll, több mint 2000 ponttal megelőzve a harmadik Sztefánosz Cicipaszt. Elmondása szerint a top 10 körüli helyezés döbbentette rá arra, hogy igenis oda kell figyelnie a karrierjére. A szavait alátámasztja, hogy 2018-ban nyerte meg az első tornáit, rögtön hármat is. 2019-ben kétszer győzött 1000-es tornán (Cincinnati, Sanghaj), a világjárvány által felforgatott 2020-as szezonban Párizsban, idén pedig Torontóban nyert 1000-es versenyt. A Grand Slam-tornákon 2019 utolsó GS-versenyén, a US Openen jött el az áttörés, amikor egészen a döntőig menetelt, ahol végül Rafael Nadaltól kapott ki döntő szettben egy majd ötórás mérkőzésen. A következő évben ugyanitt eljutott az elődöntőig, idén pedig az AusOpenen szintén döntőzött, a Roland Garroson pedig a negyeddöntőig menetelt. Közben behúzott egy világbajnoki címet is. „Nagyon kedvelem Danyiilt a pályán kívül, nagyon jó fej, nagyon barátságos, és egyértelműen az egyik legkeményebb ellenfél, aki ellen valaha játszottam. Csak idő kérdése, hogy mikor nyersz Grand Slamet, remélem, azért nem bánod, ha néhány évet még várnod kell” – dicsérte meg őt Novak Djokovics, miután az idei Australian Openen legyőzte az oroszt a döntőben.
A világranglista másodiknak erőssége, hogy jól átlátja, milyen taktikával nyerhet, és ezt akár mérkőzés közben, a legfontosabb szituációkban is képes megváltoztatni szükség esetén. Szinte hihetetlen, de amilyen higgadtan megvalósítja a taktikát, olyan könnyedén el is veszíti a fejét, de annyira, hogy a már megnyert meccseket is képes elveszíteni. A másik gyengesége pedig a salak. Ezen a borításon még nem nyert tornát, az idei párizsi Roland Garros volt az, ahol először igazán jó teljesítményt nyújtott salakon. „Nagyon nem szeretem a salakot, furcsán pattan a labda, ráadásul mindig tiszta kosz leszek a meccsek végére” – nyilatkozta erről a borításról Medvegyev a Garros előtt, majd egészen a negyeddöntőig menetelt.
Hisztiben is jó
Ahogy fent említettük, Medve-gyev nagyon könnyen elveszíti fejét. Négy évvel ezelőtt egy amerikai challengertornáról kizárták, mert azzal vádolta a székbírót, hogy az ellenfelének kedvez az ítéleteivel, mivel biztosan jó barátok, hiszen mindketten színes bőrűek. Egy évvel később, Wimbledonban a vereségét követően nemes egyszerűséggel elővette a táskájából a pénztárcáját, majd némi aprót dobott a játékvezetői szék elé.
A 2019-es US Openen pedig szinte mindenkivel meggyűlt a baja. A harmadik fordulóban nagyon szenvedett a spanyol Feliciano López ellen, a frusztrációját pedig a szegény labdaszedőn vezette le, aki kéretlenül vitte oda neki a törülközőt. A játékos kikapta a kezéből és elhajította, amit az amerikai közönség hangos füttykoncerttel jutalmazott. Mire Medvegyev fülvakarásnak álcázva a középső ujjával bemutatott a nézőknek, mire az egész aréna ellene kezdett szurkolni. Ennek ellenére megnyerte a mérkőzést és így nyilatkozott. „Szeretném, ha tudnátok, amikor ma este elalszotok, hogy csak nektek köszönhetem a továbbjutást. Minél jobban kiabáltok, annál erősebb leszek. Ha így folytatjátok, eljutok a döntőig!” Ezután a tornán különleges viszony alakult ki közte és a nézők között, amolyan se veled, se nélküled. A meccsein továbbra is kifütyülték, ám a döntőben, miután Rafael Nadal megverte, óriási tapsot kapott. „Olykor nem vagyok büszke arra, ahogyan a pályán viselkedem. El sem hinnék, de a pályán kívül nagyon kedves, jóindulatú, békés és vicces srác vagyok. Teljesen eltérő a személyiségem játék közben és a szabadidőmben. Nem tudom, miért van ez így, néha megőrülök a pályán, de ez is segít a győzelemben” – árulta el az orosz a viselkedéséről.
Az biztos, hogy már most kiváló játékos, aki már karrierje során legyőzte Novak Djokovicsot és Rafael Nadalt is, ráadásul mindezt egy tornán belül, a 2020-as világbajnokságon. Ha a salakjátékán javít, és higgadtságát a mérkőzések rizikós helyzeteiben is megőrzi, akkor biztosan valóra válnak Djokovics szavai, miszerint csak idő kérdése és Grand Slam-trófeákat fog gyűjteni az orosz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.