DAC: sok a sérült

Pozsony. Szikora György pontosan tíz nappal ezelőtt vette át – immár ötödször – a DAC labdarúgócsapatának irányítását. Ma (is) nehéz feladat vár a II. ligában bukdácsoló csallóköziekre: a pozsonyhidegkúti ŠKP-stadionban az élmezőnybe igyekvő dévényiek ellen mérkőznek (10.30).

Pozsony. Szikora György pontosan tíz nappal ezelőtt vette át – immár ötödször – a DAC labdarúgócsapatának irányítását. Ma (is) nehéz feladat vár a II. ligában bukdácsoló csallóköziekre: a pozsonyhidegkúti ŠKP-stadionban az élmezőnybe igyekvő dévényiek ellen mérkőznek (10.30).

– Sajnos, erősen tartalékosan lépünk pályára, mert Németh, Bognár, Majoroš sérült; Kravárik és Olejník beteg, Horochonič pedig piros lap miatt nem játszhat. Mivel a házigazdák csapatában több hórihorgas labdarúgó található, így felettébb nehéz dolguk lesz alacsony védőinknek és középpályásainknak. Nagyon oda kell majd figyelni a kap- elé ívelt labdákra. Két évvel ezelőtt ugyan ültem a Devín kispadján, ám azóta hét új játékos érkezett, s természetesen más felfogásban futballozik a pozsonyi gárda. Nem titkolom, tartok a szombat délelőtti meccstől, módfelett elégedett lennék a döntetlennel – nyilatkozta lapunknak Szikora György, a DAC régi-új edzője.

Kíváncsiak lettünk volna a dévényi szakvezetők véleményére is, de – minden igyekezetünk elle-nére – nem jártunk sikerrel. Jozef Rajčány menedzser: „Kizárólag Miroslav Mravec klubelnök adhat információt a csapatról!” Az ő mobiltelefonja viszont pénteken néma volt... (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?