Csütörtökön eldől Pars Krisztián olimpiai ezüstjének sorsa

Budapest |

<p>Csütörtök 17 órakor hirdeti ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), milyen döntés született a 2008-as pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében doppingvétségen ért két fehérorosz versenyző ügyében.</p>

Csütörtök 17 órakor hirdeti ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), milyen döntés született a 2008-as pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében doppingvétségen ért két fehérorosz versenyző ügyében, s ezzel együtt kiderül az is, hogy az eredetileg negyedikként zárt Pars Krisztián megkapja-e az ezüstérmet.

A Pekingben második Vagyim Gyevjatovszkijt és harmadik Ivan Tyihont 2008 decemberében fosztotta meg érmétől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, s a döntés nyomán a második helyre Pars, a harmadikra pedig a japán Murofusi Kodzsi lépett előre.

A magukat ártatlannak valló fehérorosz dobók 2009 januárjában nyújtották be fellebbezésüket a CAS-hoz, mely korábban egyszer már elutasította kérelmüket. A bíróság akkor 2009. augusztus 26-ra ígért végleges döntést az ügyben, majd december elejére halasztotta Tyihonék meghallgatását, amit novemberben 2010. január 25-27-re módosított.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke március végén levélben fordult Jacques Rogge-hoz az ügyben, a NOB-elnök válaszában jelezte, hogy a CAS döntését követően a lehető leghamarabb megteszik a szükséges lépéseket a pekingi olimpia kalapácsvető-érmeivel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?