Rimaszombat. Bár a rimaszombatiak matematikailag már szombaton bajnokok lehettek volna, a szurkolók még nem készültek nagy ünneplésre, hiszen a biztos elsőséghez az eperjesiek veresége is kellett volna az 1. FC ellen.
RIM. SOBOTA – VRANOV 3:0 (0:0), góllövők: Tomko (53.), Hadviger (73., 75.).
Csalóka végeredmény
RIM. SOBOTA – VRANOV 3:0 (0:0), góllövők: Tomko (53.), Hadviger (73., 75.). Játékvezető: Weiss, 1150 néző. A rimaszombatiak összeállítása: Benko–Valkučák, Dojčan, Hadviger–Domík, Tomko (68. Kundra), Sľuka, Ďuriš–Iskra, Maruniak (73. Ádám), Piszár.
A kötelező győzelem nem született olyan könnyen, mint ahogy az eredmény sugallhatná. Bár a keletiek támadásai nem voltak túl veszélyesek, fegyelmezett védelmük sokáig ellenállt. A gömöri támadókat az első félidőben a szerencse sem fogadta a kegyeibe, hiszen kihagyhatatlannak tűnő helyzetek maradtak ki. A 19. percben Tomko szöktette mesterien Piszárt, aki látványosan átemelte a kapust – de a kaput is. Tíz perccel később ismét Piszár került helyzetbe, Iskra remek átadása után azonban csak az oldalhálóba bombázott. Alig három perc múlva újra Piszár volt a főszereplő, ám a gömöriek csapatkapitánya mintha el lett volna átkozva, távoli lövése a felső lécen csattant. A kihagyott helyzetek parádéja fordulás után is folytatódott, az 53. percben Iskra az üresen tátongó kapu helyett a hátvéd lábát találta el. Három perccel később azonban megszületett a gól, Tomko lapos lövése a vizes füvön szinte becsúszott a bal alsó sarokba. Az addig döntetlenre játszó varannóiak kénytelenek voltak támadni, s így a rimaszombatiaknak is lehetőségük nyílt többször a védelem mögé kerülni. A 73. percben Hadviger keményen meglőtt lövésével szemben tehetlen volt a vendégek kapusa. Két perc múlva újra eredményes volt a gólerős hátvéd, ezúttal Domík szöglete után. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.