Csak a DAC középpályását dicsérte a spliti meccs után Rossi

hasas

A magyar labdarúgó-válogatottnak esélye sem volt arra, hogy jó eredményt érjen el Splitben a Modric vezette horvát válogatott ellen. A magyar csapat kapitális védelmi hibákat vétve, 3:0-ra kikapott a labdarúgó-Eb-selejtezők E csoportjának hetedik fordulójában. Ráadásul Kleinshesler László kiállítása miatt a vasárnapi, Azerbajdzsán elleni meccsen már négy hiányzó is lesz a középpályán. 

Népünnepély

A spliti Poljud Stadionban 2015 óta nem rendeztek válogatott meccset. Akkor, egy Olaszország elleni zárt kapus mérkőzés előtt a Hajduk Split ultrái beszöktek a stadionba, és vegyi anyaggal horogkereszteket égettek a fűbe. Ezután évekig fel sem merült, hogy újra Splitben rendezzenek válogatottmeccset. A hosszú kényszerszünet ellenére vagy éppen miatta telt ház és óriási hangulat várta a két csapatot a 35 ezer néző befogadására alkalmas stadionban.

Már négy órával a mérkőzés előtt megkezdődött a fieszta az aréna előtt. Egy húsztagú rezesbanda húzta a talpalávalót, különböző sátrakban italt és ételt kínáltak, a stadiont körülvevő dombon pedig horvát nemzeti színekbe öltözött emberek szórakoztak. Gyönyörű látvány volt, ahogy a Poljud Stadion mögötti tengerben vörös izzással eltűnt a nap, a csarnok körül pedig 30 ezer horvát szurkoló gyülekezett. 

Odabent a stadionban is igazi népünnepélyt varázsoltak a horvát nézők erre a 90 percre. Az egész lelátót körbeölelő koreográfiának köszönhetően piros-fehér sakktáblává változott az aréna belseje. A szurkolók énekeltek, ujjongtak és többször is hosszú körökre indították a mexikói hullámot.

split

Az 1400 magyar drukker sem maradt adós semmivel: piros-fehér-zöld esőkabátokba öltöztek, így formázták meg a nemzeti lobogót, a vendégszektor előtt pedig „Három szín, mi éltet” feliratú drapériát feszítettek ki. Ráadásul 3:0 után is doboltak, tapsoltak és buzdították a magyar válogatottat. Ám amikor a meccs után Szalaiék kimentek hozzájuk megköszönni a szurkolást, már nem voltak ennyire elnézőek, szólt a „k…a gyenge”... 

Ki lehet kapni, de...

„Sokkal jobb csapat a horvát, ezért ki lehet tőlük kapni, de nem így. Ha ugyanolyan küzdelemben maradunk alul, mint Szlovákiával szemben, az nem ekkora gond, mert elmondhatjuk, hogy a végsőkig küzdöttünk. De ez volt a legrosszabb teljesítményünk, mióta én irányítom a válogatottat” – fogalmazott a meccs után Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. 

Valóban: a magyar válogatottban nyoma sem volt annak a tűznek, ami a szlovákok elleni elvesztett meccsen ott lobogott a szemekben. Már az első fél perc után érezhető volt, hogy ezt a meccset csakis a horvátok nyerhetik meg. A magyar középpályáról Szoboszlai Dominik, Pátkai Máté és Nagy Ádám is hiányzott, mégsem itt ment el a mérkőzés, hanem a Lovrencsics, Kádár, Orbán és Korhut alkotta hátsó négyesen. Az első félidőben három kapitális hibát is vétettek, amiket ki is használtak a horvátok. Először Kádár utolsó emberként passzolt a labdát Modricnak, aki köszönte szépen az ajándékot, be is robogott vele a tizenhatosba, ahol aztán könnyedén gurította el Gulácsi Péter mellett a kapuba – 1:0. 

A 24. percben újabb hiba, újabb gól. Ezúttal Lovrencsics Gergő aludt el a szélen, amit Ante Rebic használt ki. Laposan begurította a labdát középre, ahol Petkovic egy szép mozdulattal Gulácsi mellett a kapuba sarkalta a labdát – 2:0. 

petkovic

A harmadik horvát gól is magyar hibából született. Ezúttal jobb oldalról érkezett a beadás, amibe Kádár Tamás olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda átszállt Gulácsi felett, egyenesen Petkovic lábára, onnan pedig a magyar kapuba – 3:0. 

A második félidő elején úgy tűnt, kicsit szervezettebb magyar csapat futott ki a gyepre, de sokáig nem tartott a lendület. Az 54. percben büntetőhöz jutottak a horvátok: Kleinheisler László buktatta a tizenhatoson belül a horvát támadót. Perisic végezte el a tizenegyest, amit Gulácsi Péter bravúrral hárított. Kleinheisler azonban ostoba módon a kivédett tizenegyes után – egy sárgával már a tarsolyában – állt le reklamálni az olasz Daniele Orsato játékvezetővel, és természetsen a középpályás húzta a rövidebbet a második sárga formájában. Így a vasárnapi azerbajdzsáni meccsről is hiányozni fog. 

A kivédett büntető után nem jött magyar feltámadás, sokkal inkább unalomba fulladt a mérkőzés. A horvátok a mezőnyben teljesen eldugták a labdát a magyarok elől, könnyen alakítottak ki helyzeteket, amelyeket azonban már nem tudtak gólra váltani. A magyar válogatottnak szinte egy tisztességes helyzete sem volt az egész meccsen.

Érdekes

Sallai és Szalai nem ugyanaz?!

A mérkőzés előtt egy órával egy megilletődött horvát kolléga rontott be a sajtószobába. Gyorsan felmérte az odabent készülődő vagy éppen a mérkőzésre rápihenő személyeket. Végül úgy ítélte, hogy az M4 Sport kommentátora, Hajdú B. István közülünk a legszimpatikusabb és leginkább bizalomgerjesztő – mi a döntését teljes mértékben pártoljuk.

A horvát tévés vagy rádiós arra kérte magyar kollégáját, hogy segítsen a magyar játékosok nevét helyesen kiejteni. Azt meg sem próbáljuk visszaadni, ahogy Dzsudzsák és Lovrencsics nevébe beletörött a nyelve. De leginkább akkor zavarodott össze, amikor kiderült számára, hogy Sallai és Szalai nem ugyanaz a személy. Hajdú B. István végtelen türelemről tett tanúbizonyságot, ahogy jóságos mosollyal az arcán okította horvát kollégáját. 

Mint a nyulak

„Kifutottunk a pályára, és úgy megijedtünk, mint a nyulak. Aki nem hökkent meg a pályán, az az újoncunk, Vida Máté volt. Ő végig jó teljesítményt nyújtott” – értékelte Marco Rossi a DAC középpályásának játékát. Vida Máté Holman Dáviddal együtt került be a kezdőbe annak következtében, hogy a magyar középpályáról több alapember is hiányzott. Rossi bizalmát jó és bátor játékkal hálálta meg a DAC játékosa. A második gól előtt egy helyzete is volt: Dzsudzsák szögletére érkezett remekül, a fejese egy horvát védőn megpattanva éppen elkerülte Livakovic kapuját. „Nagyon örülök, hogy kezdőként léptem pályára a meccsen, csak kár, hogy gyorsan elmúlt ez az érzés, hiszen az első percekben gólt kaptunk a saját hibánkból. Aztán megajándékoztuk a horvátokat még két góllal, így azt mondhatjuk, hogy saját magunkat vertük meg. Engem személy szerint nem ijesztett meg a hangulat, hiszen az ilyen meccsekre készül az ember az egész karrierje során. Megpróbáljunk minél előbb elfelejteni ezt a meccset, és vasárnap Azerbajdzsán ellen győzni” – mondta Vida Máté a meccs után. 

Matek

Kell is a magyaroknak vasárnap a három pont, hiszen Horvátország a győzelmének köszönhetően már 13 ponttal vezeti az E csoportot. A második helyen Szlovákia áll 10 ponttal, amely Nagyszombatban 1:1-es döntetlent játszott Wales válogatottjával. A magyarok jelenleg 9 ponttal a harmadikok, őket hét ponttal Wales követi, egy meccsel kevesebbet játszva, Azerbajdzsánnak egy pontja van. A magyaroknak már nem a saját kezükben van a sorsuk. Ha ki akarnak jutni a 2020-as Eb-re, mindkét következő meccsüket (Azerbajdzsán otthon, Wales idegenben) meg kell nyerniük, és Szlovákiának a két soron következő találkozóján (Horvátország idegenben, Azerbajdzsán otthon) pontokat kell hullajtania. Ha a két csapat azonos pontszámmal végez a csoportban, akkor Szlovákia lesz ott az Eb-n, mivel az egymás elleni mérlegben Szlovákia két győzelemmel áll. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?