Cibulková második tornagyőzelme

<p>A szlovák Dominika Cibulková nyerte a carlsbadi tenisztornát, miután a vasárnap éjjel véget ért döntőben 6:1, 7:5-re legyőzte a francia Marion Bartolit. A pozsonyi teniszező tobogánozással ünnepelte pályafutása második tornagyőzelmét.</p>

Cibulkovának nagyon feküdt a Kaliforniában zajló torna: a ragyogó napsütésben, kemény borításon játszott meccseken esélyt sem adott ellenfeleinek. Az új-zélandi Marina Erakovic, a lengyel Urszula Radwanska, az orosz Nadja Petrova sem tudott szettet nyerni a 23 éves pozsonyi teniszező ellen, s a döntőben ez lett a sorsa a francia Marion Bartolinak is.

„Karrierem hatodik döntője volt a mostani, de az első, amelyen a legjobb játékomat tudtam nyújtani. Tenyereseimmel nyomás alatt tartottam Mariont, jól megfuttattam őt a szélekre, pedig ellene általában nehéz így teniszezni – értékelte teljesítményét Cibulková a meccs után. – Másrészt nem támadtam fejetlenül, ki tudtam várni a megfelelő alkalmat. Nagyon jól ment a játék, szuper volt.”

A belerázódáshoz viszont kellett néhány perc a szlovák teniszezőnek a döntő elején, de 0:1-es állásnál, 15:40-nél beindult a gépezet. Cibulková jóval meggyőzőbben játszott, variálta az ütéseit, amelyek biztosabbak is voltak francia vetélytársa labdáinál. A 7:5-re megnyert első játszma után egy újabb „pihenőidőszak” következett Cibulkovánál, Bartoli 4:1-re elhúzott. Cibulková azonban újra fel tudta venni a meccs eleji ritmust (még az sem zavarta meg, hogy egy pontot büntetésképp elvett tőle a bíró, mivel a labda még játékban volt, amikor Cibulková egy hangos „pomeeeeee”-vel biztatta magát). „Ez kritikus szakasz volt a mérkőzésen, kicsit leengedtem. Azon kezdett járni az eszem, hogy milyen közel vagyok a sikerhez. 1:4-nél már legyinthettem volna a szettre, de azt mondtam magamban, próbálj még valamit tenni. És megérte!”

Cibulková kiegyenlített (4:4), majd amikor 6:5-ös állásnál Bartoli egy kettőshibával három meccslabdát kínált fel neki, már tudta, megvan pályafutása második tornagyőzelme.

„A tavalyi moszkvai győzelmet egészen máshogy éltem meg. Akkor görcsöltem a döntőben, ideges voltam, nem a saját teniszemet játszottam. Most viszont az edzőm tanácsára úgy álltam hozzá a dolgokhoz, hogy ez is csak egy újabb meccs – árulta el Cibulková. – Az első trófea megszerzése több érzelemmel járt, most azért már mégis csak tudtam, milyen a siker íze.”

A torna szervezői pedig azt sejtették, hogy a pozsonyi sportolónak nem lesz ellenére egy kis rendhagyó ünneplés. Cibulková nagy örömmel próbálta ki a teniszpálya szomszédságában levő vízicsúszdát – úgy ahogy volt, felöltözve, teniszcipőben.

A 96 000 dollárral és 270 világranglista-ponttal (aminek köszönhetően a 13. helyre lép előre a rangsorban) gazdagodó Cibulková azonban nem sokáig pancsolhat: holnap reggel már utazik Londonba, az olimpiai tornára. „Egyáltalán nem okoz gondot, hogy kevesebb időm lesz újra hozzászokni a füves borításhoz. A londoni játékok más lesz, mint a pekingi: akkor alig vártam, hogy a hangulat magával ragadjon. Most kizárólag a teniszre fogok összpontosítani, nem is az olimpiai faluban fogok lakni” – tette hozzá Cibulková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?