Centenáriumot ünnepelt a légi labdarúgás

régiófoci
Lég |

Amikor elkezdték, senki sem gondolt arra, hogy egyszer, száz évvel később az utódok ülnek össze a helyi sportcsarnokban, hogy a légi labdarúgás születésére emlékezzenek. 

És emlékeztek is nemrég. Tán kétszázan. A bejáratnál minden meghívottnak egy táskát adtak a kezébe, benne emlékérem, mellette egy szép kivitelezésű könyv 100 éves a légi foci címmel. Németh György munkája. 

„A százasra már te írod, mondta nekem a 75. évfordulón Plavy Dezső volt edzőnk, focimúlt-kutatónk, aki az első hat, majd a hét és fél évtizedet örökítette meg. Ezzel képletesen mondva átadta a váltóbotot. Évek gyűjtőmunkája van ebben is” – jegyzi meg Németh György, aki az ünnepségen hosszasan ecsetelte a légi labdarúgás évtizedeit, történéseit, szereplőit, 1921-től 2021-ig. A jelenlevőkből meg mindenki azt várta, hogy mikor érnek az ő fociidőszakához. A csúcs 1988 volt, amikor a kerületi I. A osztály megnyerésével a divízióba, a mai III. ligába léptek a légiek, ahol két bajnoki évadot töltöttek.

Szitási Ferenc, a 2500 lakosú felső-csallóközi település polgármestere elárulta, hogy a faluban mindig racionálisan gondolkodtak az emberek, s vigyáztak arra, hogy ne szűnjön meg a labdarúgás, még a legnehezebb időkben se. Meg se szűnt. Pénzt ma is adnak a sportra, de nem kizárólag az első hely a cél, hanem a kikapcsolódásra vágyó szurkoló kiszolgálása. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?