Bundesliga – Fókuszban a Bayern és a Schalke

Bundesliga – Fókuszban a Bayern és a Schalke

Az éllovas Bayern München a Bayer Leverkusen elleni hazai mérkőzésen tehet újabb lépést a címvédés felé, a sereghajtó Schalke 04 pedig az „életéért” küzd majd a Bielefeld otthonában a német labdarúgó-bajnokság hétközi, 30. fordulójában.

Hansi Flick, a bajorok vezetőedzője szombaton bejelentette, hogy a szezon végén távozni szeretne posztjáról, s erről tájékoztatta a klub vezetőségét és a játékosokat is. Ha a válás tényleg megvalósul, akkor az 56 éves trénernek – akivel tavaly Bajnokok Ligáját nyert az együttes – már csak öt mérkőzése marad a kispadon.

Ezek közül az elsőre kedden este kerül sor az Allianz Arenában, az ellenfél a hatodik helyen álló Leverkusen lesz. Bár a vendégek nem szerepelnek rosszul idegenben, a Bayern a mostani idényben veretlen otthon, tíz győzelem mellett négyszer játszott döntetlent, azaz egyértelműen a meccs esélyese. A müncheniek jelenleg hét pont előnnyel vezetnek a második helyen álló RB Leipzig előtt, s egy újabb sikerrel nagy lépést tehetnek sorozatban kilencedik bajnoki címük felé.

Az éllovashoz hasonlóan az utolsó helyezett Schalke is kedden lép pályára, mégpedig az ugyancsak kiesés ellen küzdő Bielefeld otthonában. A gelsenkircheniek katasztrofális szezont futnak, eddigi 29 meccsükön mindössze 13 pontot szereztek, így borítékolható, hogy 1981, 1983 és 1988 után negyedszer is kiesnek a Bundesliga élvonalából, s ez már most biztossá válhat. A Schalke 2020 januárjában még a BL-indulásra hajtott, azóta azonban – öt különböző edzővel – mindössze két győzelemre volt képes a bajnokságban.

A három magyar játékost (Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot) is foglalkoztató RB Leipzig a forduló nyitómérkőzésén az utolsó előtti helyen álló Köln vendége lesz, míg Szalai Ádám csapata, az öt kör óta veretlen Mainz a sorozatban öt vereséggel álló Werder Bremen otthonában lép pályára.

A Hertha BSC-Freiburg mérkőzést a berlini klubnál történt koronavírus-fertőzések miatt elhalasztották. Többek között a vezetőedző, Dárdai Pál is elkapta a vírust.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?