Franciaország – Az utóbbi évek legnagyobb bundabotránya az Olympique Marseille csapatával, egészen pontosan Bernard Tapie-val kapcsolatos.
BUNDÁK A VILÁGBAN
Spanyolország – 2000-ben a Marca című napilap bundázással gyanúsította az FC Sevilla csapatát. A Primera Division utolsó előtti fordulójában a sevillaiak hazai pályán kaptak ki az Oviedo csapatától – a Marca szerint azért, hogy a városi rivális, a Betis Sevilla is kiessen az élvonalból. „Egy újabb fekete nap a spanyol labdarúgásban. Amit a Sevilla művelt, az szégyenletes volt” – írta a Marca. Az Oviedo ugyanis sevillai győzelmével megelőzte a Betist, és ehhez a hazai játékosok látványos segítséget nyújtottak, sőt a szurkolóik ujjongtak az oviedói találatoknál.
Ukrajna – A Dinamo Kijev az 1995/96-os idényben már nem indulhatott a BL-ben, miután a klubot azzal vádolták, hogy meg akarta vesztegetni Lopez Nieto spanyol játékvezetőt, a többi között nercbundákkal. Bár később maga a vádló, Lopez Nieto már önmagával is ellentmondásba keveredett, az ukrán csapatnak ráment a BL-idénye (sőt még a következő is), helyén akkor a dán Aalborg indulhatott.
Lengyelország – 1993-ban a varsói Legiát megfosztották a bajnoki címtől. Az ok: a klubvezetők a sorsdöntő meccs előtt minden érintettet lefizettek.
Magyarország – 2003 májusában a Videoton–Kispest (1:2) bajnoki után a Magyar Labdarúgó Liga a rendőrségi vizsgálatra hivatkozva azonnal felfüggesztette a székesfehérvári Pomper Tibor, Tóth Norbert és Némedi Norbert játékjogát, majd eltiltotta a kispesti Hamar Istvánt is, aki állítólag a meccs előtt telefonon kereste meg a Videoton játékosait, hogy egyeztessenek az eredményről... (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.