Bőven akad látnivaló

Pozsony. Szombaton rendezik a Boulderoom Contest FM-t, a műfalmászó Szlovák-kupa II. kategóriájának következő megmérettetését. Pozsony először ad otthon ilyen versenynek, a küzdelmek a Farská utcában található falon zajlanak majd.

Pozsony. Szombaton rendezik a Boulderoom Contest FM-t, a műfalmászó Szlovák-kupa II. kategóriájának következő megmérettetését. Pozsony először ad otthon ilyen versenynek, a küzdelmek a Farská utcában található falon zajlanak majd. „Az egynapos rendezvényen a gyerekek, férfiak és a hölgyek mérik össze tudásukat” – tudtuk meg Zdenka Bírovától, a viadal egyik főszervezőjétől. – Délelőtt a selejtezők lesznek, az erősebbik nemnek nyolc, a gyengébbiknek hat képviselője jut a fináléba. Mégpedig azok, akik az előcsatározások során a lehető legkevesebb kísérlettel, a legtöbb akadályt tudják leküzdeni. Egyfajta csemegével is készültünk a nézők számára. Utolsó versenyszámként a falugrást tűztük műsorra. Az indulónak minél nagyobb távolságot kell átugrania a falon anélkül, hogy leessen, miközben csak egy kapaszkodó áll a rendelkezésére. Bőven akad majd látnivaló, hiszen itt lesz a volt szlovák bajnok Martin Eckhart is, aki hihetetlen teljesítményre képes.”

A döntők délután három órától kezdődnek, a belépés díjtalan. Aki úgy érzi, hogy szívesen kipróbálná élesben is a műfalmászást, az a www.bouldering.sk honlapon keresztül még leadhatja jelentkezését a viadalra. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?