Böde mesterhármasával nyert a Fradi

NB I

A Ferencváros magabiztos győzelmet aratott Diósgyőrben, Király nélkül is kikapott a Haladás, az MTK nyerte a fővárosi rangadót. Ez történt az NB I 12. fordulójában.

 

Nem mond le a Diósgyőr edzője

A Diósgyőr játékára hónapok óta a kilátástalan jelző illik leginkább. Nehéz volt elképzelni, hogy a miskolciak pont a Ferencváros ellen támadnának fel. Nem is történt csoda, a Fradi az első félidő második felében bő tíz perc alatt berámolt egy hármast, és ezzel le is zárta a meccset. Szünet után Böde Dániel megszerezte harmadik gólját is, a hazaiak ugyan szépítettek, de ez volt a maximum, amit kihozhattak ebből a találkozóból.

Böde a lefújás után abban reménykedett, hogy mesterhármasának köszönhetően több lehetőséget kap majd vezetőedzőjéről.

„Harmadszor játszottunk együtt Lanzafaméval, és harmadszor nyertünk 4-1-re. Három meccsen szerzett tizenkét gól azért nem olyan rossz statisztika. Legutóbb nem volt szerencsém, kétszer is a kapufát találtam el, most kárpótolt a sors” – mondta a támadó.

Fernando Fernández, a Diósgyőr szakvezetője a pocsék szereplés ellenére bizakodó.

„Nem akartam elhinni, hogy háromgólos hátránnyal mentünk a szünetre, hiszen volt hat óriási helyzetünk. Nem esem azonban kétségbe, látom a kiutat. Felvesszük a versenyt bárkivel, ez bizakodásra ad okot. Biztos vagyok benne, hogy a Diósgyőr nem fog kiesni az NB I-ből. Nem gondolkodom a lemondásomon” – értékelt a spanyol szakember.

Király helyettese ziccereket fogott

Amióta Király Gábor visszatért a Haladáshoz, most történt meg először, hogy nem ő kezdett a kapuban, mivel nem volt jó formában. Rózsa Dániel kiválóan helyettesítette, három ziccert is megfogott a Honvéd ellen, de ez is kevés volt a pontszerzéshez. A kispestiek egy utolsó percben szerzett góllal elvitték a három pontot Szombathelyről, amihez az is kellett, hogy a hazaiak a 75. percben 11-est hibázzanak.

 

Horváth már csak a kecskében hisz

Horváth Ferenc, a Hali vezetőedzője szokásához hűen megint elsütött egy poént a lefújás után, de a csapat szurkolói valószínűleg már nem bánnák, ha a vicces mondatok helyett már inkább a pontok jönnének. Amióta Horváth átvette a Haladást, négy mérkőzésen négy vereség a mérleg.

„Volt négy nagy helyzetünk, kihagytunk egy 11-est. Rendben volt a játékunk, csak a gól hiányzott. Nem tudom, mit kellene még tennünk. Talán ha feláldoznánk egy kecskét a kezdőkörben, az segítene” – összegzett a vezetőedző.

Leszakadóban az Újpest

Az MTK – Újpest mérkőzés mindkét fél számára kiemelten fontos volt. A hazai együttes bizonyítani szerette volna, hogy újonc létére élcsapatnak számít, míg a lilák egy esetleges győzelemmel felzárkózhattak volna a dobogósok mögé.  A vártnál gyengébb színvonalú meccset Bognár István találatával az MTK nyerte, és tapad az élen állókra.  Az Újpest egyre jobban leszakad, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott a vetélytársainál.

A Kisvárda – Vidi mérkőzésre lapzártánk után került sor.

 

Érdekes

A forduló játékosa:

Böde Dániel (Ferencváros)

Pályafutása hatodik mesterhármasát szerezte a Fradi támadója. Sergei Rebrov vezetőedzőtől ritkán kap bizonyítási lehetőséget, de olyankor rendre meghálálja azt. Ezúttal egy triplával jelezte, hogy korai lenne még őt elfelejteni.

A forduló vesztese:

Dombó Dávid (Mezőkövesd)

A mezőkövesdi kapusnak kevés dolga akadt, de nem tudta hiba nélkül megoldani a feladatát. A paksiak vezető találata előtt egy gyenge lövésbe olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda becsorgott a kapujába. Csapata végül 2-1-re kikapott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?