Beckham Milánóban maradna

Milánó |

<p>David Beckham első ízben jelentette ki egyértelműen: nem akar visszatérni a Los Angeles Galaxybe, mivel az AC Milan labdarúgócsapatában képzeli el jövőjét. "Az ügyvédeim Los Angelesben tárgyalnak a Galaxy képviselőivel, én már kinyilvánítottam, hogy Milánóban akarok maradni.</p>

Innentől kezdve rajtam semmi sem múlik" - nyilatkozta a 107-szeres angol válogatott középpályás Glasgow-ban, ahol a Milan szerdán 2-2-es döntetlent játszott a Rangers ellen barátságos mérkőzésen.

A jelenlegi állás szerint Beckhamnek,  aki eddig öt mérkőzésen két gólt és két gólpasszt adott a piros-feketék színeiben, március 9-én vissza kell térnie az amerikai profi bajnokságba (MLS), mert ekkor jár le kölcsönadási szerződése, ám a Milan vezetői nagyon szeretnék megszerezni. Olasz sajtóértesülések szerint a milánóiak ötmillió eurót fizetnének az amerikaiaknak, ha hagynák, hogy Beckham kilépjen jelenlegi szerződéséből, amely 2011-ig érvényes és évi 8,1 millió eurót garantál neki.

A Manchester Unitedben és a Real Madridban is szerepelt Beckham elmondta: azért maradna Észak-Olaszországban, mert nem tett le arról az álmáról, hogy ott legyen az angol válogatottban a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon:

"Óriási esélyt kaptam azzal, hogy ismét ilyen szinten futballozhatok és ezt szeretném kihasználni. Nem vagyok én az MLS ellen, de úgy gondolom, még legalább tíz évre van szükségük."

Beckham maradásában Carlo Ancelotti vezetőedző is bízik, ezért benevezte az UEFA Kupa további küzdelmeibe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?