Bajnokok Ligája – A Zenit megbüntetni randalírozó szurkolóit

Szentpétervár |

<p>Az orosz Zenit labdarúgócsapata kilátásba helyezte vandál szurkolóinak kitiltását stadionjából, mivel a huligánok miatt majdnem félbeszakadt a csapat Austria Wien elleni Bajnokok Ligája-meccse.</p>

A bécsi találkozó első félidejében a játékvezető néhány percre kénytelen volt megállítani a játékot, miután az orosz szurkolók szektorából folyamatosan különböző tárgyakat dobáltak a pályára. A lelátón randalírozó nézőket a rendőrök könnygáz bevetésével fékezték meg, hat drukker megsérült, hetet letartóztattak. A Luciano Spalletti edzette Zenit végül 4-1-re kikapott az osztrák fővárosban, ennek ellenére csoportmásodikként bejutott a BL nyolcaddöntőjébe.     "Egyértelmű, hogy a lelátón történtek rányomták a bélyegét a csapatunk teljesítményére" - áll a csapat csütörtöki közleményében, mely kitért arra is, hogy a vandál drukkereket kitiltják majd a hazai mérkőzéseikről.     Az olasz tréner újságíróknak arról beszélt, hogy az UEFA delegátusa jelezte neki a találkozó után, a bíró végleg leállíthatta volna a meccset, ha a dobálás nem maradt volna abba. A szakember dühösen kijelentette, hogy már korábban is meggyűlt a bajuk saját szurkolóikkal, s hozzátette, szerinte ezek a drukkerek az együttes ellenségei és semmi keresnivalójuk a stadionokban.     A Zenit hat pontot szerzett a hatfordulós csoportkörben, ennek ellenére az Atlético Madrid mögött meg tudta szerezni a továbbjutáshoz szükséges második helyet.     Még kedden Prágában a Viktoria Plzen-CSZKA Moszvka összecsapáson szintén botrányosan viselkedtek az orosz drukkerek, többek között náci üdvözléssel köszöntötték a csapatokat, valamint összecsaptak a hatóságokkal. Közülük 15 szurkolót vettek őrizetbe.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?