Bajnokok Ligája - a szurkolókat sokkolják az UEFA jegyárai

London |

<p>A szurkolókat sokkolták a Bajnokok Ligája-döntőjére szóló, csütörtökön nyilvánosságra hozott jegyárai.</p>

A legolcsóbb, azaz a harmadik kategóriába sorolt belépők 175 euróba (körülbelül 47 ezer forint) kerülnek az európai szövetség (UEFA) bejelentése szerint, ez 2009-ben még csak 90 (körülbelül 24 ezer forint), míg tavaly 155 euró (körülbelül 42 ezer forint) volt.
"Ez sokkolt minket, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben - nyilatkozta Michael Brunskill, a Futball Szurkolók Szövetségének (FSF) szóvivője. - Az UEFA annak idején azért tett szombatra a döntő napját, hogy egy családiasabbá tegye a hangulatot, de ebből a pénzből egy család akár már nyaralni is elmehetne."
"Az UEFA jól tudja, hogy egy Bajnokok Ligája-döntő sok szurkoló számára csak egyszer adatik meg az életben, és ők ezen üzérkednek" - tette hozzá a több mint 180 ezer taggal rendelkező nemzetközi szervezet szóvivője.
Érdekesség, hogy egyes nemzetközi jegyirodák is hirdetik már a mérkőzésre szóló belépőket, ám nem ritka az 1000 (!) eurós (körülbelül 270 ezer forintos) induló ár.
Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója elmondta: a jegyárak megállapításánál az Európa-bajnoki, illetve a világbajnoki döntőket vették figyelembe.
A londoni Wembley Stadionban május 28-án sorra kerülő fináléra a két résztvevő klub egyenként 25 ezer darab belépőt kap, míg a maradék 11 ezer jegyet február 24. és március 18. között értékesítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?