Bágyadt hokidélután Kassán

hoki-vb 2019
Kassa |

Lépten-nyomon a hoki-vb-t hirdető plakátok? Hömpölygő drukkerek serege, akik éneke elnyomja a zsúfolt közlekedés zaját? Finoman fogalmazva nem ez a helyzet Kassán, néhány órával a nyitómeccs (Kanada–Finnország rangadó) és a hazai kedvencek (Szlovákia–USA) bemutatkozása előtt.

Már a vonatjegy megvásárlásakor is „gyanús“ volt valami. Négy nappal az első szlovák meccs előtt félve kattintottunk a vasút honlapjára, tartva attól, hogy a speciálisan a vb idejére beiktatott InterCity vonatokra már biztos elfogytak a helyek. Ehhez képest korai és kései Macejkókból (a járat fantázianeve, egyúttal a vb kabalafigurája) is válogathattunk.

A pozsonyi induláskor is csak egy-két hokimezbe öltözött drukker lézengett a járaton, a többség „civil“ utas volt. Igaz, az arányok minden megállóval „szurkolóibbá“ váltak, de igazi hokihangulat csak a speciálisan kialakított, ún. társasági vagonban uralkodott, ahol – az ebből a szempontból kiemelt fontosságú mobil báron kívül – a szlovák hoki történetéről összeállított kisebb kiállítást lehet megnézni.

Néhányan azért így is erősen bemelegítettek, de majd Kassán – gondoltuk. A rövid Maaa-ceeej-koooo skandálásra összeállt csoport is gyorsan szétszéledt azonban az ottani vasútállomáson, talán csak az a finn drukker botorkál még most is a környéken, aki láthatóan nem volt tisztában vele, hogy nem a sajátjait élteti.

Az állomásról kilépve – Pozsonyhoz hasonlóan – semmi jelét nem adta a város, hogy pár óra múlva világesemény kezdődik a Steel Arénában. Az óvárosban sétálgatva is csak néha-néha botlott az ember sörözgető finnekbe, akik békésen beszélgettek. Sorjázott a nyelvükre jellemző sok-sok ö és ü hangzó, meg is jegyezte néhány szlovák járókelő: „Nahát, még magyarok is jöttek a világbajnokságra.“

Azaz a torna ténye azért a nem első számú célközönségnek számító friss kassai nagymamák körében is ismert, de az első nap (kora délutánján) bizony jóval nagyobb ricsajt csaptak az érettségizők csoportjai, akik kiöltözve, olykor énekelve járták a várost.        

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?