Bágyadt hokidélután Kassán

Már a vonatjegy megvásárlásakor is „gyanús“ volt valami. Négy nappal az első szlovák meccs előtt félve kattintottunk a vasút honlapjára, tartva attól, hogy a speciálisan a vb idejére beiktatott InterCity vonatokra már biztos elfogytak a helyek. Ehhez képest korai és kései Macejkókból (a járat fantázianeve, egyúttal a vb kabalafigurája) is válogathattunk.

A pozsonyi induláskor is csak egy-két hokimezbe öltözött drukker lézengett a járaton, a többség „civil“ utas volt. Igaz, az arányok minden megállóval „szurkolóibbá“ váltak, de igazi hokihangulat csak a speciálisan kialakított, ún. társasági vagonban uralkodott, ahol – az ebből a szempontból kiemelt fontosságú mobil báron kívül – a szlovák hoki történetéről összeállított kisebb kiállítást lehet megnézni.

Néhányan azért így is erősen bemelegítettek, de majd Kassán – gondoltuk. A rövid Maaa-ceeej-koooo skandálásra összeállt csoport is gyorsan szétszéledt azonban az ottani vasútállomáson, talán csak az a finn drukker botorkál még most is a környéken, aki láthatóan nem volt tisztában vele, hogy nem a sajátjait élteti.

Az állomásról kilépve – Pozsonyhoz hasonlóan – semmi jelét nem adta a város, hogy pár óra múlva világesemény kezdődik a Steel Arénában. Az óvárosban sétálgatva is csak néha-néha botlott az ember sörözgető finnekbe, akik békésen beszélgettek. Sorjázott a nyelvükre jellemző sok-sok ö és ü hangzó, meg is jegyezte néhány szlovák járókelő: „Nahát, még magyarok is jöttek a világbajnokságra.“

Azaz a torna ténye azért a nem első számú célközönségnek számító friss kassai nagymamák körében is ismert, de az első nap (kora délutánján) bizony jóval nagyobb ricsajt csaptak az érettségizők csoportjai, akik kiöltözve, olykor énekelve járták a várost.