Az olaszok nagy napja

La Coruna/Leverkusen/ Nicosia. Még nem fordult elő, hogy egy napon lejátszott nyolc BL-mérkőzésen 20 gól szülessen – a két olasz csapat kilencet rúgott –, méghozzá úgy, hogy hét együttes nem talált a hálóba. A kupatorna első körének 2. fordulójában megtörtént, ráadásul a vendégek is szórták a találatokat. Szenzációval a Maccabi szolgált.

Filippo Inzaghi (balról), az AC Milan csatára három gólt szerzett a La Coruna elleni BL-találkozónČTK/AP-felvételJavier Iruretát, a Deportivo La Coruna vezetőedzőjét nagyon elkeserítette csapata keddi teljesítménye a Milan elleni mérkőzésen.

– Ez azért egy kissé sok: hazai pályán négy gólt kaptunk, s egyet sem rúgtunk – fogalmazott Irureta. – A szünetben még reménykedtem, hogy változik az eredmény, aztán Inzaghi nyolc perc alatt eldöntötte a mérkőzés sorsát. Némi szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Bayern csak döntetlent játszott a Lens ellen, így még mindig másodikok vagyunk a csoportban. Az viszont biztos, hogy a legközelebbi meccsünkön győzni kell, ha tovább akarunk jutni. Most magyarázkodhatnék, mondhatnám, hogy nem volt szerencsénk, az olaszoknak viszont minden bejött, s Valerónt, a legjobb csatáromat szombaton harcképtelenné tették... Nem teszem, mert ennek semmi értelme sem lenne.

Két mérkőzés után még egyformán győzelem nélkül áll a Bajnokok Ligájában két német csapat, a legutóbb döntős Leverkusen, valamint a tavaly győztes Bayern. A két csapat közül egyértelműen a pont nélkül álló Leverkusen van nehezebb helyzetben, Klaus Toppmöller együttesének kisebb csodára volna szüksége a továbbjutáshoz.

– Keményen harcoltunk, de sajnos a támadásaink eredménytelenek voltak – értékelt Toppmöller, miután a Manchester United 2:1-re nyert Leverkusenben. – Mégis védelmi hibák miatt vesztettünk.

Alex Ferguson, az angolok vezetőedzője érthetően elégedett volt az eredménnyel, már csak azért is, mert csapata visszavágott a legutóbbi sorozat elődöntőjében elszenvedett vereségért: „Végig nyugodt voltam, mert mi irányítottuk a mérkőzést.”

A Bayern München hiába vezetett a Lens otthonában, végül örülhetett az egy pontnak. A franciák a második félidőben a kapujukhoz szegezték a németeket. Jellemző, hogy a Bayern legjobbja a kapus Oliver Kahn volt.

– Boldog vagyok, mert szünet után fantasztikusan játszottunk– nyilatkozott Joel Muller, a Lens trénere. – Bebizonyítottuk, nem vagyunk esélytelenek a továbbjutásra.

A Bayern helyzetét nehezíti, hogy a folytatásban a bombaformában játszó Milant fogadja. A G-csoport másik összecsapásán az olasz együttes legázolta a hazai pályán szereplő Deportivo La Corunát, a négy találatból Filippo Inzaghi hármat szerzett. A válogatott csatár így két BL-meccsen már ötgólos.

A BL egyik legesélytelenebb csapatának tartott Maccabi Haifa okozta a legnagyobb szenzációt azzal, hogy simán, 3:0-ra verte a jóval nevesebb és a legutóbbi döntős Bayer Leverkusent a múlt héten legyőző Olimpiakosz Pireuszt.

– Megmondtam a játékosoknak, hogy fantasztikusak voltak – lelkesedett Yitzhak Shum, az izraeli csapat vezetőedzője. – Tudtam, hogy a görögök legyőzhetők, de ilyen diadalra én sem számítottam.

A siker értékét tovább növeli, hogy az Olimpiakosz gyakorlatilag hazai környezetben játszott. Az izraeli politikai helyzet miatt ugyanis a Maccabi Haifa Cipruson, Nicosiában fogadta ellenfelét.

– Azt hiszem, a fiúknak a fejükbe szállt a dicsőség, miután múlt szerdán 6:2-re nyertünk a Leverkusen ellen – vélekedett Panagiotisz Lemonisz, az Olimpiakosz mestere. – Tudtam, hogy a Maccabi jó csapat, nagyszerű támadókkal, de a 3:0-ás vereség azért sokkoló.

A meccs hőse a mesterhármast szerző nigériai Yakoubu Aiyegbeni volt.

A találkozó után mindkét csapat drukkereit buszok szállították Nicosiából a repülőtérre. A szurkolók itt találkoztak, előbb csak szidalmazták egymást, majd összeverekedtek. A rendőrség gumibottal próbálta feloszlatni a tömeget és ez 20 perc alatt sikerült is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?