Az év meccse Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A pozsonyi Slovan látogat ma délután (17.30) Dunaszerdahelyre a labdarúgó Corgoň Liga 9. fordulójának elhalasztott mérkőzésén. A szurkolók az év meccsére készülnek.</p>

Ez lesz a két csapat 30. élvonalbeli összecsapása, az eddigi mérleg 5 DAC-győzelem, 7 döntetlen és 17 vereség, a gólkülönbség a DAC szempontjából 27:62. Az öt DACsikerből négy a dunaszerdahelyi stadionban született, ám ezek közül a legutóbbi Slovan-verés több mint 16 évvel ezelőtt volt: 1993. november 13-án a DAC 4:3-ra győzte le az égszínkékeket (gólszerzők: Diňa 2, Fieber, Ürge, ill. Nigro, Tittel 2). A második vonalban 2004-ben is nyerni tudtak a sárgakékek a Slovan ellen (2:0).
A jelenlegi mezőnyben a Slovan az egyetlen olyan csapat, amelyet a DAC tavaly nyár óta egyszer sem győzött le. Az elmúlt idény 3. fordulójában a dunaszerdahelyiek csak 2:1-re kaptak ki a Téglamezőn (Kweuke góljával sokáig vezettek is). A november 1-jei rossz emlékű DAC-Slovanon 4:0-ra nyertek a vendégek, tavasszal pedig a rettenetesen gyengélkedő DAC úgy szenvedett 6:0-s vereséget a pozsonyiak otthonában, hogy legjobbjuk Michal Minár kapus volt.
Ma délután egy sokkal jobb formában lévő dunaszerdahelyi együttes fut ki a pályára: a DAC zsinórban hat tétmérkőzésen nem kapott ki (négy bajnokin és két kupameccsen), ezzel szemben a Slovan legutóbbi két bajnoki találkozóján csak egy pontot szerzett (Žilina 0:2, Trnava 1:1).
A bajnokcsapatból ráadásul eltiltás miatt hiányozni fog Dobrotka és Saláta, és a sérültek listája is hoszszú: Obžera, Serrano, Bičík, Rodinger, Valachovič. A dunaszerdahelyieknél csak Nkendo sérült, Majus már Kurt Garger vezetőedző rendelkezésére áll, s visszatért Dunaszerdahelyre a macedón Aleksandar Bajevski, aki hétfőn együtt edzett a csapattal.
A mérkőzést Vladimír Hracho vezeti, és az STV 3 élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?