Az angolok Kane-ben, az olaszok pedig a csapatszellemben bízhatnak a döntőben

A londoni Wembley-ben sorra kerülő döntőben pályára lépő mindkét csapat hosszú évtizedek óta vár az Európa-bajnoki sikerre.

Történelem
Az angol válogatott 55 év szünet után nyerhet trófeát. A háromoroszlánosok az 1966-os világbajnokságot nyerték meg, azóta várnak az újabb nagy sikerre. Az Eb-finálékat illetően ez lesz az első szereplésük, Anglia a 13. ország, amely bejutott a fináléba, és az első „újoncˮ 2004 óta, amikor Görögország és Portugália csapott össze a végső győzelemért. 

Az olaszok is jó ideje várnak arra, hogy másodszor is a magasba emelhessék az Eb-serleget, először 1968-ban lettek Eb-győztesek. Még kétszer, 2000-ben és 2012-ben is volt alkalmuk elhódítani a trófeát, ám mindkétszer elbuktak. 9 évvel ezelőtt ráadásul 4:0-ra kaptak ki Kijevben a spanyoloktól, amely a legnagyobb különbségű vereség a kontinenstorna döntőinek történetében. Ha az olaszok nyernek vasárnap a Wembley-ben, akkor rekordot döntenek, Spanyolország ugyanis 44 évet várt a második Eb-címére, 1964 után 2008-ban diadalmaskodott ismét.

Az angolok mellett szól
Az angolok mellett a fizikai felkészültség és a gyorsaság szólhat. A Harry Kane és Raheem Sterling vezette angol támadósor nagyon gyorsan felér az ellenfél tizenhatosához, főleg úgy, hogy a második sorban a Chelsea friss BL-győztese, Mason Mount és az Arsenal fiatalja, Bukayo Saka támogatja a támadásokat. Ráadásul Kane és Sterling személyében klasszis támadók rohamozzák az ellenfél kapuját. A Tottenham csatára eddig 4 gólos a tornán, még van esélye, hogy megelőzze a góllövőlista élén az 5 találatig jutó portugál Cristiano Ronaldót és a cseh Patrick Schicket. Sterling sem marad le mögötte, ő eddig 3-szor vette be az ellenfelek kapuját, ráadásul az elmúlt 22 válogatott mérkőzésén 22 gólban vállalt szerepet (15 gól, 7 gólpassz).

Az angolok remek fizikális felkészültségét pedig Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is kiemelte: „Összetett ellenfél, amely rendkívül erős fizikailag. A dánok elleni elődöntőt leszámítva kiválóan osztotta be az energiáját a mérkőzéseken. Az angolok mindig képesek igazodni a rivális játékához, ugyanakkor Olaszország jól szervezett csapat, amely védekezésben és támadásban is erős. Hangsúlyozom, végig koncentrálni kell, mert az angol játékosok hatalmas teherbírással rendelkeznek.”

Az angolok mellett szól a hazai pálya is, bár ez az Eb-k történetében annyira nem hangsúlyos, hiszen eddig csupán három csapatnak sikerült hazai közönség előtt elhódítani a trófeát. Spanyolország 1964-ben, Olaszország négy évvel később, míg Franciaország 1984-ben nyert döntőt saját szurkolói előtt.
 

Az olaszok mellett szól
A Squadra Azzurra mellett szól az óriási csapategység és Roberto Mancini személye, aki teljesen átszabta az olasz válogatott fazonját. Az eddig rendszerint a legnagyobb hangsúlyt a védekezésre fektető olaszok ezúttal totális támadófutballt játszanak. Ennek egyik legékesebb példája, hogy a belgák elleni negyeddöntőben lesérült balhátvéd Leonardo Spinazzolával kapcsolatos legfontosabb kérdés az volt, hogy a hiányát a támadásokban hogyan fogják megoldani Manciniék. Az olaszok 12:3-as gólkülönbséggel jutottak a döntőbe, ami azt jelenti, hogy két góllal lőttek többet az angoloknál, igaz, kettővel többet is kaptak. A kapura lövésben viszont óriási fölényben vannak az olaszok, 108 az 58 ellen Chielliniék javára. Ennek ellenére az olasz válogatott egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincs igazi befejezőcsatára a csapatnak. Immobile jól kezdett, az első két meccsen betalált, azóta azonban nem volt eredményes. A helyettese, Andrea Belotti pedig még csak igazán nagy helyzetig sem jutott. Mindezt a hiányosságot csapatszellemmel helyettesítik az olaszok, ezért ők a második olyan nemzeti együttes (Franciaország 2000-es szereplése után), amelynek öt játékosa szerzett legalább két gólt egyetlen tornán (Chiesa, Pessina, Insigne, Immobile és Locatelli). 

Az erős csapatszellemre talán még ennél is jobb bizonyíték az a momentum, amikor a Giorgio Chiellini a spanyolok elleni megnyert büntetőpárbaj után nem a sorsdöntő tizenegyest belövő Jorginhóhoz rohant, hanem az első büntetőt kihagyó Manuel Locatellit ölelgette. 

Egymás ellen
Eddig 27 olasz–angol válogatott mérkőzést rendeztek, az örökmérleg olasz fölényt mutat, az angolok nyolc-nyolc siker és döntetlen mellett 11 alkalommal vesztesen hagyták el a pályát. Az Európa-bajnokságok történetében kétszer találkoztak, és az angoloknak egyszer sem sikerült nyerniük: 1980-ban a csoportmérkőzések során 1:0-ra kaptak ki, a 2012-es negyeddöntőben pedig tizenegyesekkel maradtak alul. A világbajnokságokat is figyelembe véve az olaszok nem veszítettek még meccset nagy tornán az angolokkal szemben, 1990-ben a bronzmérkőzésen 2:1-re győztek, 2014-ben pedig csoportmeccsen verték ugyanilyen arányban a riválist.
A döntő 21 órakor kezdődik, a játékvezető Björn Kuipers lesz, aki az első holland bíró az Eb-finálék történetében.