Athéni doppingesetek – a jövő héten kerülnek a NOB elé

Berlin |

<p>Várhatóan jövő héten kerül napirendre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) annak az öt sportolónak a doppingesete, akiknek a 2004-es athéni játékokon adott mintájában az idei újraelemzéskor mutattak ki tiltott szert.</p><div>&nbsp;</div>

A Reuters úgy értesült, hogy a NOB december 4-5-én esedékes végrehajtó bizottsági ülésén kerül szóba a doppingolók ügye.

    A NOB orvosi bizottsága még április közepén közölte, hogy az athéni játékok alatt leadott közel 3000 mintából néhányat fejlettebb módszerekkel újbóli ellenőrzésnek vetettek alá, s júliusban kiderült, ezek között ötben szabálytalanság nyomaira bukkantak. Neveket ugyanakkor egyelőre nem közöltek.    A NOB szabályzata szerint a doppingtesztek újbóli ellenőrzésére az olimpia végétől számított nyolc éven belül van lehetőség, s pozitív minta esetén büntetés is kiróható a vétkes sportolóra. Ezt a szabályt éppen a 2004-es játékok ideje alatt hozta a szervezet. A 2006-os torinói téli játékokon levett minták újbóli tesztelése nem hozott pozitív eredményt, ugyanakkor a 2008-as pekingi nyári olimpián levett vizeletek megismételt vizsgálatakor szintén öt sportoló esetében bukkantak doppingszerek nyomaira. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?