„Apukám volt Tom, én pedig Jerry”

A budapesti Év sportolója-gála fő sztárvendége Szeles Mónika kilencszeres Grand Slam-győztes, egykori világelső teniszező volt, aki az év legjobb női sportolójának adhatta át a díjat. Az újvidéki származású világklasszis a gála után rendkívül kedvesen, végig mosolyogva nyilatkozott lapunknak.

Több interjúban is említette, hogy nagyon szereti az úszást. Az Év sportolója-gálán éppen Hosszú Katinkának adhatta át a díjat. Figyelte az eredményeit a budapesti vb-n?

Hogyne, figyeltem! Februárban Budapesten jártam a WTA-tornán, és már akkor érezhető volt, hogy a vizes-világbajnokságra készül a város. Azt a tornát egyébként Tímea nyerte, és neki sem volt egyszerű hazai pályán, a közönség nagy elvárásainak eleget tenni. Ez óriási nyomás, Katinkán is hasonló volt. De mindketten megbirkóztak vele, ez pedig fantasztikus dolog. Nagy élmény volt számomra, hogy megismerhettem Katinkát.

Melyik volt az ön számára a legemlékezetesebb sportesemény 2017-ben?

Nehéz megmondani, nem szeretek választani. Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy a karrierem során melyik mérkőzés tűnik ki. De nem lehet választani közülük, minden győzelmet egyformán nézek. Tavaly olyan sok fantasztikus sporteredményt láthattunk, kemény munkával érték ezt el, nem akarom rangsorolni őket. Ezt szerintem minden sportoló meg is érti, mert van egy közös nyelv, amit mi, sportolók beszélünk.

A magyar tenisz sikeres évet zárt 2017-ben, Babos Tímea párosban világbajnok lett, egyesben is voltak remek eredményei, a férfi Davis-kupa-csapat pedig bejutott a Világcsoportba.

Fantasztikus lendületben van most a magyar tenisz, és én abban bízom, hogy ez a lendület meg is marad, mert egy Grand Slam-bajnokot jó pár évig kell építeni. Itt erre hosszú ideig nem volt esély, de most végre van, ezért remélem, ez a tendencia folytatódik. Egy olyan játékos, mint Babos Tímea, a fiatalok számára kiváló példakép.

Sok jó teniszező van a világon, de csak kevesen jutnak el Grand Slam-győzelemig, világranglista-elsőségig. Saját tapasztalataiból kiindulva hogyan foglalná össze, mi kell ehhez?

Nekem szerencsém volt, mert édesapám nagyon jó technikát tanított meg nekem, amikor kisgyerek voltam. Ez nagyon sokat segít. És biztos, hogy kell valami, amit Amerikában X faktornak szoktak nevezni, hogy mentálisan nagyon kemény vagy, bírod a kemény munkát, a kritikát is el tudod fogadni, és meg tudsz birkózni azzal is, amikor veszítesz, meg azzal is, amikor nyersz.

Kiskorában megtetszett önnek a tenisz, de mikor kezdte már látni, hogy ez lesz az élete?

Azt, hogy ez lesz az életem, talán 14 éves koromban kezdtem elhinni, amikor kikerültem a profi tornákra, és láttam, hogy Martina Navrátilovával, Chris Everttel is tudok játszani. Akkor gondoltam arra, hogy ebből talán meg is fogok tudni élni, nem csak egy ösztöndíjat kapok. De minden sportágban lépcsőfokonként kell haladni, juniorként az ember élete abból áll: edzés, iskola, edzés, iskola, a hétvégeken pedig tornák jönnek, és ezeket a fokozatokat egymás után teljesíteni kell.

Gyakran emlegeti az édesapját, aki a Magyar Szó karikaturistája volt.

Mindig rajzolt! Kiskoromban nagyon szerettem a Tom és Jerry rajzfilmsorozatot, ő volt Tom, én voltam Jerry. Szerencsém volt, mert edzéseken is mindig rengeteget nevettem, mindig vidám voltam. Szerintem ezért is élvezem a teniszt még ma is.

Talán nem helyénvaló egy ilyen ünnepen felemlegetni, de az ön neve hallatán sokaknak azonnal eszükbe jut, hogy 1993-ban egy fanatikus Graf-rajongó a hamburgi tornán késsel önre támadt, és meg is sebesítette. Hogyan tudott egy ilyen merénylet után visszatérni a pályára?

Minden szempontból szokatlan karrierem volt, kezdve azzal, hogy milyen fiatalon kezdtem a profik között játszani, aztán jött a szúrás, majd a visszatérésem… Mindig is szerettem teniszezni, és nem akartam, hogy bárki is ezt elvehesse tőlem. Gondolom, a merénylet után is ez hozott vissza a pályára.