Anelka pert vesztett a L,Équipe ellen

Párizs |

<p>Nicolas Anelka, a francia labdarúgó-válogatott volt csatára elvesztette azt a pert, amelyet rágalmazásért indított a L,Équipe című sportlap ellen. A Chelsea játékosa 150 ezer eurót és helyreigazítást követelt az újságtól.</p>

A L,Équipe tavaly júniusban az elsők között számolt be a dél-afrikai világbajnokságon szerepelt nemzeti együttes botrányáról. Az első momentuma ennek az volt, hogy a Mexikó elleni mérkőzés szünetében Anelka trágár szavakat mondott a szövetségi kapitánynak, Raymond Domenechnek. Az újság másnap címlapon hozta az ominózus mondatot, a támadót pedig hazaküldték a tornáról, majd a történteket még további botrányok követték.
A 32 éves Anelka ugyanakkor azt állította: nem úgy fejezte ki magát, ahogy azt a L,Équipe idézte, és a kártérítés mellett egy címlapos helyreigazítást is követelt a laptól.
A bíróság pénteken elutasította a keresetet, mondván: bár vita alakult ki azzal kapcsolatban, pontosan mi is hangzott el, az biztos, hogy a szavak sértőek voltak.
A vb után a futballistát 18 mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a francia szövetség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?