Alonso nyert Kínában

<p>A kétszeres világbajnok Fernando ALonso nyerte az idei Forma-1-es szezon harmadik futamát, a vasárnapi Kínai Nagydíjat. A Ferrari 31 éves spanyol pilótája mögött az ausztráliai idénynyitón győztes finn Kimi Räikkönen (Lotus) végzett a második, Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pedig a harmadik helyen.</p>

Az élről induló Hamilton tökéletesen kapta el a rajtot, ugyanakkor a mellőle startoló Räikkönent mindkét ferraris pilóta, azaz Alonso és Felipe Massa is megelőzte, sőt a negyedik körben a célegyenesben mindketten Hamilton elé kerültek. A dobogós helyen lévő versenyzők mindegyike lágy gumival indult a futamon, így már a 6. kör után mindannyian kerékcserére kényszerültek. Ekkor Nico Hülkenberg haladt az élen, őt Vettel követte. A két német pilóta egyszerre ment ki a boxutcába, ahol utóbbinak sikerült megelőznie a sauberes riválisát.

Alonso a 21. körben vette vissza ismét a vezető pozíciót, amikor megelőzte Jenson Buttont, de nem sokkal később mindketten új gumikat kaptak, így a verseny során először Vettel volt az első, őt Hülkenberg, Alonso, Button, Hamilton és Räikkönen követte, azonban míg a német pilótákra két kerékcsere, addig a többiekre már csak egy várt a verseny hátralévő részében.    A futam feléhez érve Alonso előbb Hülkenberget, majd Vettelt, Hamilton pedig Buttont előzte meg. A 31. körben Vettel is új gumikat kapott, eközben Räikkönennek sikerült Button elé kerülnie. A Red Bull kétszeres címvédője a nyolcadik helyre jött vissza, de azonnal megkezdte a felzárkózást sorra előzte meg riválisait, így Hülkenberget és Buttont is maga mögé utasította.    A 41. körre Vettelen és Buttonön kívül mindenki "letudta" utolsó boxkiállását, így Vettel vezetett ismét Alonso, Button, Räikkönen és Hamilton előtt. Az előző futamon győztes német végül hat körrel a futam vége előtt kapta meg utolsó, lágy abroncsait, mellyel a negyedik helyről vágott neki a harmadik Hamilton üldözésének, s bár nyolc másodperces hátrányát ledolgozta vele szemben, az előzésre már nem maradt ideje, így végül negyedik lett.    Alonso pályafutása 31. futamgyőzelmét aratta, Kínában másodszor intették le elsőként.    A szezon jövő héten a Bahreini Nagydíjjal folytatódik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?