Sport

Álomszerűen alakult az ősz a csallóközaranyosi kézilabdázóknál

Az I. liga harmadik helyén telelhet a csallóközaranyosi női kézilabdacsapat.
Orosky Tamás

2019. november 26. 20:00

DAC kézilabda: Kevés lőtt gól, hat őszi pont
Illusztrációs felvétel (Képarchívum)

Ha valaki a szezon előtt felajánlotta volna a csallóközieknek, hogy hét győzelmet aratnak és mindössze kétszer szenvednek vereséget ősszel, kapva-kaptak volna rajta. A nyári játékosvándorlás során az utolsó pillanatokban érkezett új kézilabdázóknak ugyanis idő kellett (volna), hogy összeszokjanak, ráadásul ezzel együtt is szűk volt a keretük – ehhez képest a szezonnyitón Naszvadon elveszített derbi (26:24) után már csak a listavezető nagytapolcsányiak tudták két vállra fektetni (40:28) Peter Talár edző csapatát.

„Maximálisan elégedettek vagyunk. A rajt előtt a középmezőnyt céloztuk meg, illetve kimondhatjuk, hogy nem kiesni, ez volt a célunk. Minden várakozásunkat fölülmúlja a harmadik hely. Kevesen vagyunk, talán pont ezért vettünk minden meccset nagyon komolyan, a lányok egymásért, a faluért küzdöttek. Mondhatjuk, hogy akkor jött a siker, amikor nem is vártuk – nyilatkozta lapunknak Pint János, a csallóközaranyosiak klubelnöke. – Ráadásul menet közben Kasznár Marianna és Androvics Dóra is súlyosan megsérült, Mészáros Rékát pedig visszarendelte a DAC. Erőn felül teljesítettek a lányok.”

Ezt támasztja alá az is, hogy az említett nagytapolcsányi zakót nem számolva („ők a mumusunk, amikor hátul álltak a tabellán, akkor sem találtunk fogást rajtuk”) nagyon simán verték a csallóközaranyosiak az élmezőny gárdáit, az exélvonalbeli Partizánskét, a Stupavát és a pozsonyi ŠKP-t is. „A hét győzelemből bármelyiket ki tudnám emelni. Surányban 8:2-es hátrányból nyertünk, de talán a kassai siker a legemlékezetesebb, amikor csak kilencen utaztunk keletre” – mondta Pint János.

A klubvezető három dolgot emelt ki, amikor a remek szereplés összetevőiről kérdeztük: a remek védekezést kiváló kapusteljesítménnyel megtámogatva, a szakmai munkát és a nyolcadik játékosként számontartott szurkolótábort. „Évek óta nem mi dobjuk a legtöbb gólt a bajnokságban, így a védekezésre helyezzük a hangsúlyt. Talár edző olykor, a lányok sérülései, más elfoglaltságai miatt három-négy kézisnek tart edzést, minden zokszó nélkül, a legmagasabb szakmai színvonalon. A drukkereink pedig? Sehol Szlovákiában nincs ilyen hangulat kézilabdameccseken, mint nálunk.”

A remek atmoszférára most az I. liga februári folytatásáig várniuk kell a csallóközi faluban. A játékosok azonban nem fognak tétlenkedni addig sem, rendhagyó módon már decemberben megkezdik a felkészülést. „Négy olyan utánpótláskorú kézilabdázónk is van, aki már a nagycsapattal készülhet. Reméljük, ezzel a keret szűkösségét tudjuk enyhíteni” – tette hozzá Pint János. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Életet menthetnek a láthatósági elemek!

Frissítve

VIDEÓ: Három megyében razziázik a NAKA

402 euró bírságot szabtak ki egy gyorshajtóra a Galántai járásban

Frissítve

Rusko és Kočner először jelent meg együtt a bíróságon

Ha Balira utazik, ne legyenek elvárásai

Mindennél fontosabb a cukorbetegség megfelelő kezelése

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.