Álmok szárnyán kalandozva

„Leszarom!” – mondja Tyler (Shia LeBeouf) Zacknek (Zack Gottsagen), miután Zack az első találkozásuk alkalmával szükségét érzi annak, hogy elmondja, Down-szindrómás. Ez a vélemény, még inkább hozzáállás egyben a Mogyoróvaj Sólyom című amerikai vígjáték, kalandfilm vezérmotívuma is, amit egyébként már oly sok mozgóképes alkotásban megfogalmaztak: attól még, hogy valaki fogyatékkal élő, tessék vele normálisan bánni, előítéletek nélkül viszonyulni hozzá.

Zack huszonkét éves, Down-szindrómával küzdő fiatalember, aki egy nap nagy elhatározásra jut, és megszökik az idősek otthonából, ahol évek óta élt. Régóta dédelgetett álma, egyben legnagyobb vágya, hogy profi pankrátorrá legyen. Azt a hozzáállást, amelyet fentebb kibontottunk, először a rebellis rákhalásztól, Tylertől tapasztalja meg, aki Zackhez hasonlóan maga is menekül a múltja elől. Zack a híres Salt Water Redneck pankrátor iskolájába szeretne eljutni, Tyler pedig igyekszik minél messzebb kerülni a halott bátyja emlékétől, nemkülönben a fickóktól, akik üldözik. Ezért közösen, előbb gyalogszerrel vágnak neki a hosszú utazásnak, majd később tutajon folytatják útjukat. A hosszú együttlét alatt mély és őszinte barátság alakul ki a két kirekesztett ember között. Leginkább azért történhet ez meg, mert Tyler előítéletek nélkül él, nem ítélkezik, mindvégig normális életet élő emberként kezeli Zacket. Annak ellenére is így viszonyul hozzá, hogy először leginkább teherként tekint új ismerősére és útitársára, aki hátráltatja az utazásban. Idővel azonban megismeri a fiú történetét, feltárul előtte az álma és az a tiszteletet érdemlő elszántsága, amellyel az álmát hajszolja. 

A Huckleberry Finnről szóló történetekbe is beillő kalandok, amelyeket együtt megélnek, végül barátokká kovácsolják őket. De nem csak Tyler irányítja és tanítgatja Zacket, fordítva is érvényes ez. Tyler úgy érzi, Zacknek hála, sikerül visszakapnia valamit gyermekkori ártatlanságából, és elhiszi, hogy az életben még vele is történhetnek jó dolgok. Kap maga mellé egy másik testvért: egy, a pártfogására szoruló öcsit, hasonlót, mint amilyen egykor ő volt a bátyjának.

A film legerősebb vonala kétségkívül az, amelyikben a két férfi baráti és emberi egymásra találását láthatjuk. Zack Gottsagen nem eljátssza a fogyatékkal élő fiút, ő valóban Down-szindrómás. Jelenléte a vásznon üdítően őszinte, híján van minden manírnak és megfelelési kényszernek. A legjobb pedig azt érzékelni, hogy Shia LeBeouf nemcsak a filmbéli karaktere szerint fogalmazza meg, hogy normálisan kell viszonyulni a fogyatékosokhoz, hanem a jelenlétén és a viselkedésén érződik, hogy egyébként is komolyan gondolja ezt. Egyenrangú félként kezeli Gottsagent, ezzel együtt minden mozdulatából süt a védelmező és féltő szeretet a fiú iránt. Számos emlékezetes pillanata van a filmnek: Zack szökése, ahogy Zack először lő sörétes puskával, vagy Zack egysorosai. A legszívbemarkolóbb mégis az a jelenet, amelyben Zack a tutajon ülve némán, csak a jelenlétével vigasztalja a bátyját sirató Tylert.

A harmadik jelentős szereplő a filmben Zack gondozója az idősek otthonából, Eleanor (Dakota Johnson), aki Zack nyomába ered a szökése után. Csatlakozása Zackhez és Tylerhez egy picit megbontja a két karakter harmóniáját és a film dinamikáját. Megfogyatkoznak az őszinte pillanatok, és néha a történet is döccen. A film hibái közé sorolhatnánk még a naivitását és a mesébe illő végkifejletet is. De ha hatással tud lenni ránk a Mogyoróvaj Sólyom gondolatisága és érzelmessége – márpedig tud –, akkor épp ez a naivitás és meseszerűség lehet a film erőssége, hiszen ezáltal igazán megható és bátor módon mesél az álmok kergetéséről, a szabadságról és arról, hogy a barátok a választott családunk.

Felhívja a figyelmünket arra, hogy a világ mégsem olyan sötét hely, amilyen volt az elmúlt hónapokban, és az élet lehet igazán örömteli minden (átmeneti) nehézség ellenére is.