Tóth Kálmán pózol. Hányan néznek ki így hatvanhárom évesen? (Képarchívum)
Akit csak bíró előzött meg
Tóth Kálmán egyeduralkodó sportágában, az utóbbi évtized állócsillaga. Naturál testépítésben négyszeres Mr. Olympia-győztes, hétszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok a hatvannegyedik életévében járó negyedi nyugdíjas. Csodálatos izomzata, testfelépítése rendre a győztesek közé emeli, ha nem szól közbe valamilyen más érdek. Hétköznapjairól, tavalyi versenyélményeiről beszélgettünk.
Érezhető mindennapjaiban, hogy sportágában világméretekben is a legjobbak között jegyzik?
Minél tovább vagyok jelen a testépítésben, annál kevesebb feneket kerítek ennek. Nem dicsekszem sikereimmel, nem mutogatom magamat a közösségi oldalakon.
Pedig lenne mivel dicsekednie, már azzal is, ha csak 2018-at vesszük alapul. Világbajnok lett Brünnben, Európa-bajnok Tatabányán és Mr. Olympia-győztes Las Vegasban, hogy csak a jéghegy csúcsát említsük. Kimagasló sikerei mellett akad valami, amivel nem teljesen elégedett?
Az eredményeimmel nincs bajom, csak az bánt egy kicsit, hogy látom, vagy úgy mondanám, van olyan érzésem, amit sajnos Magyarországon tudatosítottam, de máshol is ez így volt, hogy az elsőknek, még akkor, ha csak ketten voltak valamelyik korosztályban, érmet és testépítő szobrot is adtak, és az ötvenéveseknek meg nekünk, idősebbeknek csak érem jutott. Nem azt sajnálom, mit kaptak a fiatalabbak, hanem azt, minket már nem vesznek úgy számba, pedig sokkal többet kell edzenünk, hogy megfelelő formában lehessünk, úgy-ahogy kinézzünk. A fiatalabbaknak ez könnyebben megy, gyorsabb a regenerációjuk, könnyebben emésztenek, minden jobb nekik. Minket meg szinte megtűrnek, hogy ott vagyunk. Mi az érem mellé egy kis táskát kaptunk. Mondtam is a többieknek, hogy ez bánt engem. Ugyanúgy megfizetjük a rajtdíjat, mindent, mint a fiatalabbak, akkor miért adnak nekünk ilyen semmiséget, alamizsnát, és azzal mehetünk haza. Engem a megkülönböztetés bántott. Számomra a diadalok mellett sokkal többet jelent, hogy egészséges vagyok. Nem az a fontos, hogy kapok egy kupát, hanem az, hogy ebben a korban is így nézhetek ki, ami többet ér minden trófeánál.
Vegyük sorra az év csúcsait. Negyedszer indult Las Vegasban a Mr. Olympián. A mens physique számban nyert, a testépítésben második lett. Nem fordítva kellett volna lennie?
Így sikerült. A testépítésben van egy amerikai, aki nem csak amerikai, ha nem versenyez, akkor bíró is. Nehéz olyannal csatába szállni, aki másnap már ott ül a sok bíró között, és bíráskodik. Van ott tíz bíró, akikből hét amerikai, akiknek ő haverjuk. Együtt járnak versenyekre, együtt bíráskodnak. Mondta is a zsűri elnöke, ha nálunk van a verseny, én nyerem meg. Sokkal nívósabb, jobban kirajzolt voltam… Belenyugodtam, hiszen úgy vettem az ottani szereplésemet, mint egy jutalmat. Mert kijutni Las Vegasba egy hétre, amit támogatóimnak köszönhetek, már az önmagában pluszdolog.
Ezután jött a mens physique versenyszám?
Ha már ott voltam, kipróbáltam magamat ebben is. És nyertem.
Brünnben lett világbajnok a hatvanéveseknél idősebbek között. Hetedik vb-diadala mivel vált emlékezetessé?
Egy héttel a vb előtt volt Nagymihályban az országos bajnokság, ami jóval messzebb volt számomra, mint Brünn. Lassan tizenötödik éve testépítek, és a győzelmem mellett nem sok új bukkan fel. Egy német versenyző volt komolyabb ellenfelem, szépen kirajzolta magát, csak a testarányai nem voltak olyan jók.
Megint a testarányossága volt a döntő momentum?
Igen.
Tatabányán tízre kerekítette az Eb-címeinek a számát. Mit kellett tennie a pódiumon ezért a kontinenselsőségéért?
Mondhatnám úgy is, hogy elmentem az aranyért. Előtte felkészültem, de nagyjából tudtam, mi vár rám, milyenek az ellenfelek. Sokszor készülnek rám az ellenlábasaim, de eddig még nem sikerült nekik győzniük. Igyekszem minden versenyre úgy menni, hogy ne érjen meglepetés. Soha nem tudni, mikor jön új ellenfél, fiatalabb… Ha kiállok a pódiumra, fontosnak tartom, hogy úgy nézzek ki, mindenki észrevegye, valóban megérdemlem az elsőséget.
Közben kipróbálta az egyre népszerűbb Spartan Race-t is. Ez hiányzott még a nyugodt nyugdíjas hétköznapjaiból?
Mindig kíváncsi voltam, hogy tudnám-e teljesíteni, mert hallottam már sokat erről a versenyről. Hihetetlenül kemény büntetések vannak azért, ha valaki nem boldogul valamelyik akadállyal, és akkor még nem beszéltünk a távról és többi akadályról. Átlagembernek ez teljesíthetetlen. Egyébként a testépítőknél nemigen jön számításba ez a fajta leterhelés. Be akartam bizonyítani, hogy naturál testépítéssel ezt is lehetséges teljesíteni. Két versenyen is indultam, mindkettőt végiggüriztem.
Mi lesz 2019-ben? Megint mindenhova aranyért utazik?
Ezt majd a sors eldönti. Edzésben vagyok, nekem elég egy hónap, és mehetek versenyre. Heti négy edzés mellett nem esem ki belőle. Nyugdíjas vagyok, és így már kialudhatom magam, nem úgy, mint előtte harmincöt évig, mikor műszakra jártam a Duslóba. Görögországban lesz a világbajnokság, ott még nem jártunk, összeköthetnénk feleségemmel egy kirándulással. Időnként megjelenek a diabetikusok között is, hogy megmutassam nekik magamat, hogy a helyes táplálkozással mire lehet vinni. Eljárok fociedzésekre is, nem tűnt el hétköznapjaimból a mozgás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.