Adevarul: nem kell a magyarokat a futballhuligánokkal azonosítani

Bukarest |

<p>Az Adevarul című liberális román lap több keddi véleménycikkében azt hangsúlyozta a román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés kapcsán, hogy nem kell a magyarokat a futballhuligánokkal azonosítani.</p>

A magyar és román huligánokról írt eszmefuttatásában Petre Florin Manole megállapította: a pénteki mérkőzéshez olyan nacionalista közhelyek kapcsolódtak, amelyeknek semmi közük a sporthoz. A szerző megállapítja, hogy a magyar szurkolók viselkedésére elegendő válasz lett volna a csendőri beavatkozás, mégis, szinte az egész román társadalom reagálását kiváltotta.     "Kevesen tettek különbséget a maroknyi szurkoló és a magyar etnikum között. A stadionban pedig a magyargyűlölet legnagyobb reprezentatív mintája gyűlt össze" - mutatott rá Manole.     A szerző szerint azonban mind a magyar, mind a román huligánokat egyénileg és nem kollektíven kell felelősségre vonni, így a Kifelé a magyarokkal az országból skandálás, vagy az interneten megjelent gyűlölködő bejegyzések ugyanolyan "huligán" megnyilvánulások voltak, mint azok, amelyeket elítéltek.     Azok a magyarok, akikről nem kell tudnod címmel Sever Ioan Miu romániai magyarok internetes bejegyzéseinek sorát ismerteti, akik szégyenkezve írtak a közösségi portálokon a magyar futballhuligánok bukaresti randalírozásáról, megjegyezve: a román televízió-csatornák és politikusok nem érdekeltek abban, hogy a hazai közvélemény róluk is tudomást szerezzen.     A szerző szerint ők nem érdemelték meg a Kifele a magyarokkal az országból skandálást. Hozzátette, a budapesti "ultrák" úgyis hazamentek, a szlogen azokon a magyarokon csattant, akik Romániában élnek.     Amir Kiarash A magyarok bocsánatot kértek, miután feldúlták Bukarestet című írásában Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnökének román kollégájához intézett levelét ismertette.     "Sajnálom azokat a botrányos incidenseket, amelyek Bukarestben történtek. Mindketten tudjuk, azok akik felelősek ezekért a szégyenletes eseményekért nem képviselik a magyar, illetve a román nép valódi szándékait" - idézte a szerző a MSÚSZ elnökének levelét. http://adevarul.ro/news/societate/huligani-romani-vs-huligani-maghiari-1_522d7919c7b855ff5660d92c/index.html http://adevarul.ro/news/societate/ungurii-nu-trebuie-stii-1_522bbf30c7b855ff565a54d4/index.html http://adevarul.ro/news/sport/scuze-1_522eaec9c7b855ff56665fd0/index.html 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?