A világ tetejére táncoltak a kanadaiak

Tessa Virtue
Pjongcsang |

Pályafutása ötödik olimpiai érmét és harmadik aranyát nyerte Pjongcsangban a kanadai Tessa Virtue és Scott Moir jégtánckettős, akik kevesebb mint egy ponttal előzték meg a francia Gabriella Papadakist és Guillaume Cizeront.
 

Kis elsős korában Tessa Virtue azt írta a naplójába: "Szeretnék eljutni az olimpiára Danny Moirral!" Végül azonban nem Dannyvel, hanem annak öccsével, Scottal kezdett jégtáncolni. 

Kemény csata

Talán egyik pjongcsangi műkorcsolyaversenyt sem várta olyan érdeklődés, mint a jégtáncot. Korábban ez volt az a szakág, ahol előre borítékolni lehetett az eredményt, most azonban lehetetlen volt megjósolni, hogy a mezőny fölé emelkedő két pár, a kanadai Tessa Virtue és Scott Moir, valamint a francia Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron közül melyik fog győzni. 

Az összeesküvés-elméletek persze terjedtek, a jégtánc ugyanis amolyan diplomáciai sportág is, ahol a jég mellett is nagyon keményen lehet érvényesíteni az érdekeket. 

Virtue és Moir a szocsi játékok után visszavonult, s csak tavaly tért vissza a versenyzéshez. Ezalatt Papadakisék rakétaként repültek a világ élvonalába. A 2014-es Eb-n még a 15. helyen zártak, azonban 2015 óta minden Eb-t megnyertek, és kétszeres világbajnoknak is mondhatják magukat. A tavalyi vb-n viszont a kanadaiak voltak jobbak.

Az aktuális szezonban a GP-döntőn találkozott a két kettős, ott viszont a franciák diadalmaskodtak, majd utána Moszkvában minden nehézség nélkül az újabb Eb-címüket is begyűjtötték.

Új emberként

Amikor Tessa és Scott bejelentette visszatérését, sokan nem értették, mi készteti őket erre. Már addig is mindent elértek, amit elérhettek, 2010-ben hazai közönség előtt lettek olimpiai bajnokok, kétszer voltak világbajnokok, Szocsiban pedig egyéniben és csapatban is ezüstérmesek lettek. 

"Teljesen más emberek, más sportolók lettünk azóta. Nagyon érdekes úgy visszatérni a versenyek körforgásába, hogy közben más élményeket is szereztünk, és felülnézetből tudunk tekinteni az egészre" - magyarázta Scott.

Pjongcsangban már a csapatversennyel megalapozták a jó hangulatukat - a négy éve saját bevallásuk szerint is kissé félvállról vett számban maximálisan odatették magukat, s Kanada az ő teljesítményüknek is köszönhetően lett aranyérmes. Virtue és Moir már ezzel odaért minden idők legeredményesebb korcsolyázói mellé (négy olimpiai éremmel), és még volt egy dobásuk.
 

Kapcsolódó cikkünk

Rémálom az olimpián

A szakemberek szerint a zuhanás mellett az ember egyik leggyakoribb rémálma, hogy meztelenül találja magát mások előtt. Gabriella Papadakis számára az olimpián nem tudott felébredni ebből a rémálomból. Csak míg az álmokban ritkán tudjuk, hogyan is kerültünk a kínos helyzetbe, Papadakisék rövidtáncában pontosan tetten érhető a pillanat: alig kezdik el a programot, Papadakis pördül egyet, hátrahajol, és kikapcsolódik a ruhája nyakrészét tartó kapocs.

"Azonnal éreztem, hogy baj van. Imádkoztam, mást nem tehettem" - nyilatkozta a program után zokogva Papadakis, aki egyébként ritkán szokott elérzékenyülni a nyilvánosság előtt.

A franciák elképesztő profizmussal a szétnyílt ruhában is végignyomták a programot, de becsúsztak pontatlanságok, ráadásul, ahogy az várható volt, a program végére a ruha lejjebb csúszott, és Papadakis egyik melle is láthatóvá vált. "Ez egy rémálom, rettenetes" - mondta sírva a francia jégtáncos.

Tango de Roxanne

A kanadaiak a Rolling Stones és Santana zenéjére futottak egy elsöprő erejű rövidtáncot, meg is javították saját világcsúcsukat, ami így immár 83,67 pont, s a kűr előtt két ponttal előzték meg a franciákat.

Nehéz összehasonlítani két ennyire különböző programot, mint a franciák és a kanadaiak kűrje. Papadakisék Holdfény-szonátája lágy és légies, Virtueék Moulin Rouge-a érzéki és erőteljes. A kűrben mind a két kettős nagyszerűen futott, és programjuk végén nehezen bírtak az érzelmeikkel. 

A kűrt a franciák nyerték, a 123,35 pont szintén világcsúcs, de a kanadaiak is megjavították egyéni legjobbjukat, és 206,07-es összpontszámmal, új világcsúccsal nyertek.

A világcsúcsok a statisztikusok feljegyzéseiben megmaradnak, ám a sportág rajongói magára a kűrre fognak sokáig emlékezni - a Tango de Roxanne ütemére tökéletesen kivitelezett mozdulatokra, a szinte felfoghatatlan szinkronban végrehajtott twizzle-kre, a lélegzetelállító emelésekre, a sodró lendületre és a hihetetlen átélésre. Ilyen egy olimpiai bajnoki kűr.

Virtue és Moir öt olimpiai éremmel a játékok történetének legeredményesebb jégtáncospárja lett. A kis Tessa álma - ha nem is azzal a sráccal az oldalán, akiről hatévesen ábrándozott - ennél szebben nem is teljesülhetett volna. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?