A végén csattant az ostor

Szlovákia második érmét a kassai születésű Jozef Gönci szerezte az athéni ötkarikás játékokon. A 30 éves sportlövő a légpuskások 60 lövéses számában a harmadik helyen végzett.

Fáradtnak tűnik, nehéz verseny volt?

Nagyon! Az olimpiára az ember még jobban odafigyel. Annál is inkább, mert négy éve, Sydneyben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Nagyon izgultam, már-már elúszni látszott az érem, de szerencsére az utolsó kísérletem felettébb sikeres volt; a koreai pedig hibázott.

Nagyon odafigyelt ázsiai ellenfelére?

Oda-odapillantottam a monitorra, s amikor láttam, hogy lövése elkerülte a tizest, egy kicsit megnyugodtam. A többieket viszont nem kísértem figyelemmel; csak az utolsó kísérletemre összpontosítottam. Vártam a legmegfelelőbb pillanatra és arra gondoltam, milyen jó lenne dobogós helyen végezni. Pár másodperccel később már magasba emelt kézzel ünnepelhettem athéni sikeremet.

A tapasztalat döntött?

Nem, azt hiszem ma az döntött, ki volt a nyugodtabb és ki húzta meg a ravaszt a legmegfelelőbb pillanatban.

Az első és a kilencedik sorozatban viszont nem jött ki a lépése...

A kilencedik után én is meglepődtem, mert elször azt hittem, tizest lőttem, de sajnos, nem így történt. Elnéztem a céltáblát...

Mostanában füldugót használ. Miért?

A lövéseknél ugyanis elég nagy a durranás. Különben nagyon jól hallom, amit a közelemben beszélnek, azt is tisztán értettem, amit Bábik edző az utolsó kísérlet előtt kiáltott.

Miben hasonlítható az atlantai bronz az athénihoz?

Itt most jóval több kellett a sikerhez, hiszen nyolc évvel ezelőtt 594 körrel nyerték a viadalt, Sydneyben és Athénben pedig már 599-cel. A négy évvel ezelőtti betegségem erősen rányomta bélyegét a sportteljesítményemre. Sydneyben én voltam a favorit, s nem jött ki a lépés. Be akartam bizonyítani, hogy Ausztráliában valóban a betegség miatt szorultam le a dobogóról. Hatalmas nyomás nehezedett rám. Végül sikerült az éremszerzés, nagyon boldog vagyok. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?