A pozsonyi BHA elleni 29:22-es, 1. fordulóbeli vereséggel kezdte meg az új idényt a gútai kézilabdacsapat a férfi I. ligában
A top 5 a cél a gútai kéziseknél
![DAC kézilabda: Kevés lőtt gól, hat őszi pont](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/kezilabda-europa-bajnoksag_0.jpg.jpg?itok=NV_Uqbq3)
„Az első félidőben csúnyán megilletődöttek voltunk. A másodikat már kihoztuk döntetlenre, ami mutatja, hogy ha jobban összeszoknak a fiúk, ütőképes csapattá válhatnak a másodosztályban“ – mondta lapunknak Gőgh Péter vezetőedző.
A nyáron ugyanis komoly változások voltak a keretben, a húzóember Vavri Dániel Németországba igazolt. Három érsekújvári és egy vágsellyei kézis tartósan a gútaiakat fogja erősíteni, a Štartból pedig összesen hat vendégjátékosra számíthatnak, alkalmanként mindig más(ok)ra.
„A cél az, hogy a szezon végére odaérjünk a tíztagú mezőny első felébe“ – jegyezte meg Gőgh Péter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.