A szlovénok ellen is fordítottak a szlovákok

Ostrava |

<p>Harmadik mérkőzését a rendes játékidőben nyerte meg a szlovák jégkorong-válogatott a csehországi világbajnokságon: Szlovénia ellen a harmadik harmadban fordított Vladimír Vůjtek csapata, és végül 3:1-re győzött.</p>

A szlovének tavaly Szocsiban legyőzték a szlovákokat – akkor az az olimpiai hokitorna egyik legnagyobb szenzációja volt, de a Kopitar vezette szlovének meg akarták ismételni a bravúrt. Sokáig úgy is tűnt, ez sikerülhet is nekik, mert a 6. percben Urbas révén vezetést szereztek. A szlovákokat pedig ezúttal is – a vb során már harmadszor – megbabonázta az ellenfél kapusa, most éppen az a Robert Kristan, akit a szlovákiai drukkerek is jól ismerhetnek, hiszen tavaly a nyitraiaknál védett. A szlovénok is gyakran veszélyeztettek, Anze Kopitar rendkívül aktív volt, de Laco mindig akkor mutatott be bravúrt, amikor a legnagyobb szükség volt rá.  Ahogy a dánok és a fehéroroszok elleni meccsen is, a szlovákoknak ismét csak a harmadik harmadban sikerült gólt ütni – a 48. percben Meszároš emberelőnyből egyenlített. A Buffalo védőjének ez volt a harmadik gólja a világbajnokságon, egyelőre ő a szlovákok leggólerősebb játékosa, pedig korábban egyetlenegyszer sem talált be címeres mezben. Az 55. percben a Los Angeles Kings sztárja, Marián Gáborík távolról egy rendkívül precíz lövéssel kilőtte az alsó sarkat, és a gólörömtől felrobbant az ostravai ČEZ Aréna. A szlovének még próbáltak egyenlíteni, a végén a kapust is lehívták, de elvesztették a korongot, Gáborík pedig az üres kapuba ütve a korongot beállította a 3:1-es végeredményt. A meccs legjobbjainak a két kapust, Robert Kristant és Ján Lacót választották. A szlovákok eddig mindhárom meccsükön hátrányba kerültek, de végül minden esetben ők nyertek – a dánok ellen rávezetésekkel, a fehéroroszok ellen hosszabbításban, a szlovének ellen pedig a rendes játékidőben, így három mérkőzés után 7 pontjuk van, és a B csoport harmadik helyén állnak.  Vladimír Vůjtek együttese szerda este a norvégok ellen lép jégre.  Szlovákia–Szlovénia 3:1 (0:1, 0:0, 3:0) Góllövők: Meszároš (48.), Gáborík (55., 60.), ill. Urbas (7.). 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?