A Real megegyezett Ribéryvel - klubváltás 2010-ben

Madrid |

<p>Spanyol lapértesülés szerint Franck Ribéry, a Bayern München labdarúgója megegyezett átigazolásáról a Real Madriddal, a klubváltás azonban csak a jövő nyáron történik meg.</p>

A francia válogatott középpályás az elmúlt hetekben többször jelezte, hogy a spanyol királyi klubban szeretné folytatni pályafutását, a bajor egyesület azonban nem mutatkozott "engedékenynek", illetve nagyon magasan szabta meg az árát, így az üzlet kútba esett. Az As című lap ugyanakkor a szombati számában arról írt, hogy a megállapodás mégis született, igaz egyelőre csak a játékos menedzsere és a Real Madrid képviselője között. E szerint a klubcsere 2010 nyarán történne meg, s Ribéry öt évre kötelezné el magát.
    Az újság emlékeztet arra, hogy a madridi klub hasonló egyezséget kötött 2008-ban a portugál Cristiano Ronaldóval, akit aztán idén meg is szerzett rekordösszeget jelentő 94 millió euróért a Manchester Unitedtől.
    Az As úgy véli, hogy jövőre a Bayern München 25 millió eurónál többet nem igen kaphat Ribéryért, mivel a futballista jelenlegi szerződése 2011-ben lejár, azaz 2011 januárjában már ingyen is továbbállhatna.
    Florentino Pérez, a Real Madrid rég-új elnöke 250 millió eurót költött ezen a nyáron nyolc futballista megszerzésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?