A németek megpályázzák a 2024-es futball Eb rendezését

A németek megpályázzák a 2024-es futball Eb rendezését
Frankfurt |

<p>A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) bejelentette, hogy megpályázza a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezését.</p>

A németek rendezési szándéka nem újkeletű, ám az ország szövetsége hivatalosan csak most közölte, hogy beadja kandidál. A DFB elnöke, Reinhard Griendel elmondta, a szükséges dokumentumokat március 3-ig kell benyújtani az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA), így addigra jelölik ki azt a 10 stadiont, amely otthon adhat az eseménynek.

A 2006-os vb házigazdájának jó esélye van a rendezési jog elnyerésére, ugyanis rajta kívül csak az angolok, illetve a skandinávok közös érdeklődéséről lehetett hallani - jelenleg viszont úgy tűnik, egyik pályázatból sem lesz semmi.

A DFB olyan megállapodást kötött, hogy mivel a 2020-as, Európa 13 nagyvárosában - köztük Budapesten - sorra kerülő Eb utolsó három mérkőzése (a két elődöntő és a döntő) beleegyezésükkel a londoni Wembley-stadionban lesz - tehát nem keltek versenyre az angol szövetséggel (FA) ezekért a meccsekért -, cserébe az angolok nem nyújtanak be pályázatot a 2024-es rendezésre.

A skandinávok esetében az UEFA múlt hónapban kiadott állásfoglalása jelentheti a gondot: az európai szövetség azt közölte, hogy maximum két rendező válogatottjának biztosít automatikus indulási jogot az Eb-n, akkor is, ha több ország ad be közös pályázatot.

Az esetleges további pályázóknak március 3-ig van idejük beadni a hivatalos iratokat.

Az UEFA 2018 szeptemberében dönt arról, melyik ország rendezheti a 2024-es Európa-bajnokságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?