A moszkvai Vörös téren lehet az újabb Mike Tyson-Roy Jones Jr. csata

Mike Tyson

Az orosz főváros, azon belül is a Vörös tér lehet a színhelye a két veterán amerikai profi bokszvilágsztár, Mike Tyson és Roy Jones Jr. második összecsapásának, amelyet 2021-ben rendeznének meg.

Az ötlettel az orosz sportági szövetség főtitkára, Umar Kremljov hozakodott elő, aki amúgy az egyik jelölt az amatőr ökölvívók világszövetsége, az AIBA elnöki tisztére. Kremljov azt követően javasolta Moszkva történelmi terét színhelynek, hogy múlt hétvégén Los Angelesben ringbe szállt és döntetlenre végzett egymással az 54 éves Tyson és a nála három évvel fiatalabb Jones.

A két ex-világbajnok - a Staples Centerben a vírusos világjárvány miatt üres nézőtér előtt lezajlott - nyolcmenetes nehézsúlyú csatája után a háromfős zsűri nem hirdetett győztest. Tyson, aki 15 esztendeje vívta legutóbbi hivatalos mérkőzését, fittebbnek tűnt és végig agresszíven támadta három éve még aktív riválisát, a vége azonban így is döntetlen lett. A fizetős tévék közvetítéseiből befolyó összegeken felül mindketten garantált pénzdíjért léptek szorítóba: Tyson - a Yahoo értesülése szerint - 10 millió dollárért, míg Jones 3 millióért bokszolt. Meccsüket követően mindketten lehetségesnek mondták a folytatást.

"Nekem felettébb tetszett, hogy ebben az életkorban, amiben ők vannak, nagyszerű küzdelmet vívtak, és minden generációnak példát mutattak, ezzel is népszerűsítve a bokszot - nyilatkozta Kremljov a TASZSZ-nak. - Pompás lenne a visszavágót a Vörös téren megtartani. Ha kell, kész vagyok közbenjárni azért is, hogy Tyson Oroszország polgára lehessen."

Utóbbi megjegyzése arra vonatkozott, hogy Jonesnak nemcsak amerikai, hanem orosz állampolgársága is van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?