<p>A Lotus istállót megvásárló Renault versenyautóit a venezuelai Pastor Maldonado és a brit Jolyon Palmer vezeti majd a jövő évi Forma-1-es világbajnoki sorozatban.</p>
A Maldonado, Palmer pilótapárossal versenyez jövőre a Renault a Forma-1-ben
A csapat jelenlegi vezérigazgatója, Matthew Carter hétfőn jelentette be, hogy a pilóták személyével kapcsolatos korábbi tervek valószínűleg nem változnak az adásvétel miatt. A két versenyző szerződését már korábban aláírták, de azóta a Renault illetékeseivel is egyeztették azokat. A Lotust tavaly óta erősítő Maldonado a venezuelai állami olajvállalat (PDVSA) révén jelentős szponzori támogatást biztosít a csapatnak. A tartalékpilóta személyéről egyelőre nem született döntés. Az idei szezonban Palmer töltötte be ezt a szerepet, és Maldonado mellett a francia Romain Grosjean indult a futamokon, de ő jövőre az új, amerikai székhelyű Haas csapat egyik autóját vezeti majd. A francia autógyártó szerepvállalásának bejelentésekor Carlos Ghosn, a gyár ügyvezető elnöke azt mondta, hogy a célokról, a stratégiáról, illetve a partnerek és a pilóták kilétéről januárban adnak majd tájékoztatást. Ezt néhányan úgy értelmezték: mégsem biztos, hogy a korábbi megállapodásoknak megfelelő felállásban versenyez majd a csapat. "Mint tudjuk, a szerződéseket fel lehet bontani, ha a felek kimondottan ezt akarják, de mivel már mindketten aláírták a megállapodásukat, úgy gondolom, januárban ezt hivatalosan is bejelentik, amikor kiderül, mi lesz a csapat neve, milyenek lesznek a színei és kik lesznek a szponzorok" - magyarázta Carter. Hangsúlyozta: a Maldonado támogatóitól befolyó összeg a Renault költségvetési terveinek részét képezi a következő évben - ez is a dél-amerikai pilóta megtartása mellett szól. A francia autógyár múlt csütörtökön írta alá az előszerződést a komoly anyagi problémákkal küzdő Lotus képviselőivel az adásvételről, egyben jelezte, hogy a lehető legrövidebb időn belül véglegesítik a megállapodást. A Renault 1977-ben mutatkozott be a legrangosabb autós sorozatban, azóta önálló csapatként és motorszállítóként összesen 168 futamgyőzelmet ért el, továbbá 12 konstruktőri világbajnoki címet szerzett. Önálló csapata legutóbb 2010-ben volt, azóta csak motort szállított.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.