A közönségdíjat Kamerun nyerte

Nem akárhogy kezdődött: a nyitómeccsen a címvédő Argentína úgy kapott ki Kameruntól, hogy az afrikaiak kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést. „Tótágast áll a futballvilág” – írhatták másnap a lapok.

Öregember nem vénember,

pláne akkor, ha Roger Millának hívják. Milla 1987-ben már elköszönt a profi futballtól, s Réunion szigetén dolgozott újságíróként, mígnem két hónappal a vébé előtt a kameruni szövetség hívására visszatért. Jól tette. Mert bár erőnléti gondjai miatt – 38 éves volt ekkor – mindig csak csereként jutott szóhoz, neki az is elég volt. A románoknak tíz perc alatt lőtt két gólt, és Kamerun csoportelsőként jutott tovább. A nyolcaddöntőben Kolumbia ellen ismét Milla villogott, ezúttal 110 másodperc alatt vágott kettőt Higuitának („a boldogságtól egész éjjel sírni fogok” – nyilatkozta a meccs után). Milla helyett végül a futballvilág sírt: a szelídíthetetlen oroszlánok a negyeddöntőben hiába vezettek a 83. percig Anglia ellen 2:1-re (mindkét gólt Milla készítette elő), az angolok Lineker vezérletével (aki a meccsen hat kilót fogyott!) vért izzadva fordítottak.

A negyeddöntőben búcsúztak a csehszlovákok is, akik az amerikaiaknak és Costa Ricának összesen kilenc gólt rúgtak; ebből

Skuhravý ötöt!

Meg is vette őt az FC Genoa, 3,3 milliárd líráért. Jozef Vengloš csapatát végül a későbbi világbajnok állította meg, egy vitatható tizenegyessel. A meccs osztrák játékvezetőjét – véletlen egybeesés – Helmut Kohlnak hívták, akárcsak az akkori német kancellárt. A Matthäus vezette németek gépies futballt játszottak, de azt magas színvonalon. Teljesítményüket csak a Rijkaard–Völler köpködős különszám árnyékolta be.

A legnagyobb csalódás? Argentína!

– nyilatkozta Pelé, nem véletlenül. Az argentinok végigvédekezték a brazilok elleni nyolcaddöntőt, háromszor a kapufa segített rajtuk, mégis nyertek 1:0-ra; a jugoszlávok és az olaszok ellen pedig a tizenegyesölő Goycoecheának köszönhették a győzelmet (a sérült Pumpidót váltó cserekapus tíz büntetőből ötöt megfogott). Megismétlődött tehát a német–argentin döntő, amelyen a mexikói Codesal játékvezető (civilben nőgyógyász) két argentint is kiállított (korábban egyetlen piros lap sem volt a vb-döntőkön), s hogy mindez ne legyen elég, hat perccel a vége előtt büntetőt ítélt a németek javára – ezzel nyertek Matthäusék.

A torna nagy vesztese

Olaszország lett, amely hiába állított be rekordokat (Zenga 517 percig nem kapott gólt), végül meg kellett elégednie a bronzéremmel, pedig a rendes játékidőben egyszer sem kapott ki. Ők adták viszont a gólkirályt, „Toto” Schillacit, aki a vébéig csak egyszer szerepelt a squadra azzurában, s eredetileg csak az 5. számú csatár volt. Aztán az osztrákok ellen beállt, és második labdaérintéséből győztes gólt lőtt... (gj)

KRÓNIKA

Döntő: NSZK–Argentína 1:0 (0:0), 1990. július 8., Róma 73 603 néző. Játékvezető: Codesal (mexikói). Góllövő: Brehme (84. – 11-esből). Kiállítva: Monzón (64.), Dezotti (86.). NSZK: Illgner–Augenthaler–Kohler, Buchwald, Berthold (73. Reuter)–Hässler, Matthäus, Littbarski, Brehme–Klinsmann, Völler. Argentína: Goycoechea–Simón–Ruggeri (46. Monzón), Serrizuela–Sensini, Troglio, Burruchaga (53. Calderón), Basualdo, Lorenzo–Dezotti, Maradona.

Gólkirály: Salvatore Schillaci (olasz), 6 gól

Résztvevők: Anglia, Argentína, Ausztria, Belgium, Brazília, Costa Rica, Csehszlovákia, Dél-Korea, USA, Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Hollandia, #rország, Jugoszlávia, Kamerun, Kolumbia, NSZK, Olaszország, Románia, Skócia, Spanyolország, Svédország, Szovjetunió, Uruguay